Robotépítő diákok

163 indulóból toronymagasan a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium csapata nyerte az első nemzetközi robotépítő verseny fődíját Washingtonban, a győztes csapatot még a Fehér Házba is meghívták. Nemcsak önbizalmat növelő, óriási élmény ez a gyerekeknek, hanem felkészülés az életre és a munkaerőpiacra.

A First Global Challenge nevű megmérettetésen 157 nemzet diákjai vettek részt. Magyarországról, akárcsak néhány másik nemzet esetében, rögtön két csapat is nevezett, így a Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium névleg Európát képviselte, a balatonalmádi Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium pedig hazánkat. A szervezők így oldották meg, hogy minden kontinensről még egy ország nevezhessen.

– Még 2003-ban indult egy legórobotokról szóló szakkör a gimnáziumban Karsai Zsuzsanna vezetésével, és az idejáró gyerekek rendszeresen megmérettették magukat a First Lego League, illetve a World Robot Olympiad versenyeken, szép eredményeket érve el. Ezek többnyire helyi szintűek voltak, most először indult globális megmérettetés, ráadásul fém és műanyag alkatrészekből épített robotokkal – mondja Koren Balázs matematikatanár, aki a csapat felkészítésében, koordinálásában vett részt.

A jelentkezés elfogadását követően a csapatnak, természetesen szponzorok segítségével, ki kellett fizetnie a készletet, amelyből aztán építkezhettek: egy hatalmas dobozt kaptak, tele alkatrésszel, egy Android alapú tablettel és két kontrollerrel a robot irányításához. Csak ezeket használhatták fel, és a kezelőszoftvert teljes egészében nekik kellett megírniuk. Áprilistól júliusig volt lehetőség az építésre, de ez a gyakorlatban rövidebb időt jelentett, ugyanis többek között Magyarországon is több héten keresztül állt a vámon a csomag.

A verseny témájának a tiszta vizet választották a szervezők, a feladat az volt, hogy a robotoknak egy pályán a vizet jelképező kék labdákat és a szennyezést jelképező narancssárga labdákat szétválogatva be kellett gyűjteniük egy tartályba, majd felhúzniuk magukat – úgymond az áradás elől – egy hidat jelképező, hetvenöt centiméter magas fémcsőre.

– A verseny nehézségét az adta, hogy a csapatok nem önmagukban dolgoztak, hanem három robot küzdött szövetségben a labdákért másik három ellen, két és fél perces menetekben. Tehát a gyerekeknek együtt kellett működniük más nemzetekkel, mert a végén azt a pontszámot kapták, amit hárman együtt értek el. Ehhez persze nyelvtudásra is szükségük volt – meséli Koren Balázs.

A két napig tartó versenyen hat fordulóra került sor, így az, aki először szövetséges volt, a következő menetben ellenfél is lehetett, vagyis volt abban rizikó, ahogyan a magyar csapat gondolkodott. Mégis ez vezetett győzelemre: segítették a másik két partnerüket akár azzal is, hogy megjavították a hibás robotjukat.

– A menet előtt mindig odamentünk a kisorsolt csapatokhoz, hogy közös stratégiát beszéljünk meg – meséli Hervay Bence, a csapat 14 éves tagja. – Volt olyan robot, ami például nem tudott színek szerint válogatni, őket megkértük, hogy akkor ne gyűjtsenek labdákat, inkább csak akadályozzák az ellenfeleket. De például a szudániak robotja a hídra nem tudott volna felkapaszkodni, mert nem működött a mechanizmus, amit erre kitaláltak. Segítettünk nekik megoldani a problémát, ugyanis ez elég magas pontszámot jelentett mindhármunknak. Sok csapat ott rontotta el, hogy egyáltalán szóba sem álltak a szövetségesekkel.

Bence a felkészülés során a robot építésével foglalkozott leginkább, amit a verseny alatt végig ő irányított, egy-egy segéddel együtt. Már régóta részt vesz legó­robotos versenyeken, egyszer kikerült a közép-kelet-európai döntőbe is.

– Ha az ember informatikus, akkor persze, jó érzés, hogy ír egy programot a számítógépbe, és az tud ezt-azt, számolni, satöbbi, de az az igazán különleges, amikor látványosan, fizikailag is képes megcsinálni feladatokat. S ehhez ki kell találni a feladatok elvégzésének konkrét, gyakorlati mechanizmusát a gépben – mesél Bence arról, miért szeret ennyire robotokat létrehozni.

A gyerekek olyan konstrukciót alkottak, amin egy vízszintes keréksor terelte be saját maga alá a labdákat, ezeket egy másik keréksor egy lejtőre gurította, innen egy liftbe kerültek, ami felvitte őket a robot tetejére egy szalagra és a színérzékelőhöz, ahonnan már a két tárolóba estek. A gépük előnye volt, hogy elég nagy tárhelyet készítettek neki, vagyis a két és fél perces menetidőnél elég volt csak a végén üríteniük a labdákat.

– Senki nem készült rá, hogy nyerünk, ez volt az első ilyen típusú robotos versenyünk, miközben az amerikaiak már hatodjára vettek részt hasonlón. De elég hamar nyerésre álltunk, és majdnem végig vezettünk – meséli büszkén Bence.

A magyar csapat 716-os pontszámmal nyert, a második Lengyelország csak 686 pontot tudott összeszedni. Ráadásul csapatunk az egyik legfiatalabb volt, két tizennégy éves taggal, akik regisztrációjához külön engedélyt kellett kérni, a korhatár ugyanis 15 és 18 év között volt. A győztes gyerekeket ráadásul meghívta a Fehér Házba az amerikai elnök lánya, Ivanka Trump.

– Először azt hittük, hogy valami telefonbetyár szórakozik velünk, pont akkor érkezett a hívás, amikor a Fehér Ház előtt sétálgattunk – meséli Bence. – Hármunkat hívtak meg az afgán lányokkal és az amerikai csapattal együtt, azt láttuk, hogy ez még az utóbbiaknak is nagy dolog. Az afgán lányokkal pedig azért akart találkozni az elnök lánya, mert személyesen segítette a vízumhoz jutásukat, ugyanis nagyon nehezen tudtak bejönni az országba. Maga az épület gyönyörű, mindenhol csillog a padló, mintha vízzel leöntötték volna, csupa arany termeken mentünk keresztül, láttuk az előző elnökök személyes tárgyait. Aztán Ivanka Trump kijött egy szobából, beszélgetett velünk, közös fotókat is készítettünk.

Nehéz kérdésnek tűnik, hogy egy ilyen versenyen meddig etikus a tanárok segítsége a minél jobb helyezés elérése érdekében.

– Olyan gyerekekről van szó, akik sok szempontból okosabbak, mint mi. Ezért csak irányítjuk őket, nincs szükség arra, hogy helyettük oldjunk meg valamit – meséli Koren Balázs tanár.

Bácsi Sándor, a Budapesti Műszaki Egyetem 24 éves, mesterszakos informatikushallgatója tanította meg a programozási hátteret a csapatnak.

– Én semmit nem írtam a kódba, nem ez a mentor feladata. Elvontabb példákon tanítottam meg az alapokat, például írtunk egy személynyilvántartó rendszert, amiben adatokat lehet tárolni, és ezen keresztül a gyerekek elsajátíthattak egy szemléletmódot arról, hogyan kell egy problémát látni és megoldani. Hagytam időt a gondolkodásra, ebben hiszek. De ezek a diákok eleve önállóan gondolkodnak.

Programozás szempontjából ez a feladat azért volt nehezebb a legórobotokhoz képest, mert azokat grafikusan szokták programozni a gyerekek: blokkokat húznak egymásba, és ezek logikai kapcsolatából készül el maga a kód. Ez egy nagyon gyerek- és felhasználóbarát módszer, élményszerű programozást jelent, és könnyen kialakítja a megfelelő szemléletet. Viszont most Java programozási nyelvvel, szövegesen dolgoztak, ami sokkal absztraktabb gondolkodásmódot igényel.

– Persze, ez nagyobb kihívás, de közelebb vitte a gyerekeket ahhoz a tudáshoz, ami majdnem ipari szintű. Mindegyik gyerek más-más területen erős. Volt, aki a robotot mechanikailag építette, volt, aki programozta inkább, volt, aki a más csapatokkal való együttműködésben jeleskedett vagy tökéletesen irányította a robotot a pályán. Most az a terv, hogy szeptembertől folytatjuk, és indulunk jövőre is a versenyen, Mexikóban, kíváncsi leszek, mit érünk el még több tudással – mondja Bácsi Sándor. – A verseny igazából minden kompetenciát felvonultatott, amire a modern munkaerőpiacon szükség van: tudni kell nemzetközi csapatban dolgozni és gondolkodni.

Fehérváry Krisztina

Lapszám: