A kormány bírálata fontos, az ellenőrzést és az egyensúlyokat biztosító szabad média pedig nélkülözhetetlen a demokráciában – jelentette ki Judith Sargentini holland zöldpárti EP-képviselő Brüsszelben, a Radikális Európai Demokraták (RED) „Stop Orbán” címmel tartott tüntetésén kedden.

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Sargentini kiemelte, minden alkalommal megdöbben, amikor egy európai miniszterelnök összekeveri az országot a pártjával, az embereket a kormányával.

„Végtelenül veszélyes összetéveszteni egy kormányt, vagy egy politikai pártot az állammal, vagy annak polgáraival. Úgy gondolom, éppen ez történik a magyarországi viták során” – fogalmazott.

A képviselő fontosnak nevezte a szakszervezetek, a civil szerveztek, valamint az ellenzéki pártok összefogását és azt, hogy közös csoportot hozzanak létre. Mint emlékeztetett, az Európai Parlament december közepén szavazta meg a róla elnevezetett jelentést, amely véleménye szerint a jogállamiság és az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szól. Számos nagyfontosságú témát jár körbe, amely minden magyar állampolgár jogát vizsgálja és azt, hogy ezeket a jogokat milyen módon csorbítja a magyar kormány – közölte.

Kijelentette, minden európai polgárnak egyenlő jogai vannak.

„A magyarok is európai polgárok, és azért vállalok szolidaritást a magyarokkal, mert a magyarok ”első osztályú európai polgárok„ – emelte ki.

A ”csendes diplomáciának„ vége, cselekvésre van szükség, ellenkező esetben az idő múlásával a helyzet csak tovább romlik – húzta alá Sargentini.

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője beszédében kiemelte, magyarnak lenni ugyanolyan fontos, mint európainak maradni, a hazafisággal ugyanis nincs ellentétben az európaisággal.

”Tartsuk Magyarországot Európában! De választani kell: Európa, vagy Orbánisztán„ – fogalmazott.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője felszólalásában aláhúzta, ”Magyarország ellenáll, Magyarország lázad„, mert a közös európai eszmét tette tönkre az Európai Unióban Orbán Viktor az elmúlt néhány évben. Véleménye szerint Orbán Viktor egész rendszere megy szembe az Európai Unió és az Európai Néppárt értékeivel.

Kijelentette, egy velejéig romlott, hazug, korrupt rendszer van Magyarországon, és Manfred Weber az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezetője ezt a rendszert védelmezi akkor, amikor nem fogadják meg az Európai Bizottság elnökének tanácsát és nem zárják ki soraikból a Fideszt – jelentette ki.

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének beszédét kollégája, Papp Roland olvasta fel, aki hangsúlyozta, közmunkások és túlhajszolt állami dolgozók országa épül, ”ez Orbán Magyarországa„. Ezt kell megakadályozni, ha ”értelmes jövőt akarunk Magyarországnak. A magyarok többsége nem akar olyan országot, amilyet ma Orbán épít„ – fogalmazott a képviselő.

Kendernay János, az LMP képviselője beszédében kijelentette, az Orbán-rendszer nem az emberek érdekeit szolgálja, hanem a tőke világát. Annak a tőkének, amely nem fordít elég figyelmet egyebek mellett az éghajlatváltozás káros következményeire. Véleménye szerint elfogy a magyar munkaerő, mert ”menekül, ki teheti„, ezért a kormány gazdasági bevándorlókat enged letelepedni, amely által a migrációs politikája válik hiteltelenné.

Mester Barnabás, a RED mozgalom egyik alapítója beszédében a külföldi tüntetések nagyszámú magyar résztvevőjére hívta fel a figyelmet, akik véleménye szerint a magyar kormány politikája miatt mentek el Magyarországról.

Németh Balázs, a Momentum képviselője felszólalásában hangoztatott véleménye szerint a magyar kormány ”nem Brüsszelt, hanem Európát akarja megállítani, sőt szétverni„. Mint kijelentette, 2019 az ellenállás éve lesz, aktivitásra van szükség mindaddig, ”amíg Magyarországnak újra demokratikus kormánya lesz„ – tette hozzá.a