A segítés és az önvédelem egyaránt fontos az illegális migrációt tekintve, „mi mindig is a kettős felelősség elvét vallottuk” – jelentette ki a KDNP frakcióvezetője a gondola.hu portálon megjelent interjúban.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Harrach Péter azt mondta, a kettőt egyszerre szolgálja a helyi segítés, párhuzamosan a határvédelemmel.
    
„Az előbbi az emberhez méltó körülményeket, a helyben maradás feltételeit teremti meg. Az utóbbi a saját kultúránkat és családjaink biztonságát védi” – hangsúlyozta.
    
A frakcióvezető szerint mindenkinek el kell ismernie, hogy a beáramló tömegek nagy veszélyt jelentenek Európára.
    
„Sem a helyi segítés, sem az önvédelem esetében nincs helye alkudozásnak vagy kibúvásnak. Globalizálódó világunk egyetemes felelőssége és a migráció elsődleges indítékának megszüntetése egyaránt a helyi segítség radikális növelését követeli. Kétségtelen: ez komoly anyagi áldozattal jár, de a probléma preventív kezelése olcsóbb, mint a következmények viselése. Addig is, amíg erre Európa rádöbben és cselekedni kezd, segítenünk kell azoknak, akik kultúránkhoz legalább egy szálon, kereszténységükön keresztül kötődnek. Arról nem is beszélve, hogy ők valóban üldözöttek” – nyilatkozta.
    
Harrach Péter közölte, hogy sok olyan barátjukat, akikkel hasonlóan gondolkodnak a migrációról, „csendes fejcsóválásra vagy dühös kifakadásra” késztetik Ferenc pápa megnyilatkozásai.
    
„Magam katolikus vagyok, tehát tisztelem a mindenkori pápát” – nyomatékosította, hozzátéve: Ferenc pápa gondolatainak többségét örömmel hallgatja, migrációs kijelentéseinek motívumait is érti, ebben a kérdésben azonban másként gondolkodik. 
    
„Ettől még katolikus vagyok, ő pedig tiszteletre méltó egyházfő” – szögezte le.
    
A frakcióvezető úgy értékelte, hogy a pápa mélyen hívő ember, aki érti az evangélium tiszta és egyszerű üzenetét, és bátran nekilát az erre rárakódott elemek eltávolításának. Ismeri a világban működő erőket, és tudja, hogy ezek kárvallottjai mindig a védtelen emberek.
    
Igazi lelkipásztor, aki Dél-Amerikában megtanulta, hogy a szegények és szenvedők mellé kell állnia. Ezt tette Argentínában, és most így cselekszik Rómában is. Szemében a migráns a hazájában uralkodó viszonyok miatt – háború, környezeti katasztrófa – segítségre szoruló ember – mondta Harrach Péter.
    
Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy az európai döntéshozatal szintjén nem működik az önvédelem, a kereszténydemokrata politikus azt felelte, mindenekelőtt „egy dekadens ideológia”, amelynek hangsúlyos eleme a multikulturális társadalomba vetett megalapozatlan és naiv hit.
    
Úgy vélekedett, hogy ez egészen más, mint a kultúrán belüli sokszínűség, amely valóban létezik. 
    
Az unió tisztségviselői a multikulturalizmus elkötelezettjei, a nyugati társadalmak sok tagjában pedig a szekularizáció nyomán keletkezett űrt jobb híján „a liberális téveszmék” töltötték be. „Ma azt látjuk, hogy a valóság kényszerítő ereje elbizonytalanítóan hat rájuk” – jelentette ki.
    
Harrach Péter szerint a nagy változások kora a jelenlegi.     

„Szép és izgalmas feladat ilyenkor a hiteles megoldásokat, a továbblépés útjait keresni” – olvasható az interjúban.

(MTI)