A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Magyarország sereghajtóból az élre tört az európai uniós források kezelésében, mind a pályázatok kiírását, mind a szerződéskötéseket, mind a kifizetéseket tekintve.

Lázár János a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban Magyarországot a 2014-2020 közötti EU-s fejlesztési időszak nyertesének nevezte. Kifejtette: a kormány tervei szerint március 31-ig minden pályázatot kiírnak, és az idén az összes kiírt, azaz 9 ezer milliárd forintnyi megpályáztatott forrásból 2200-2700 milliárd forintot akarnak fejlesztésre fordítani. 2018. március 31-ig pedig az összes pénzt elköltenék.

Ezt az ütemtervet a miniszter egyrészt azzal indokolta, hogy ebből a pénzből növelni kell az ország versenyképességét. Ugyanis ezekben az években dől el, hogy a magyar gazdaság meg tud-e állni a saját lábán: ha 2020 után jóval kevesebb brüsszeli forrás áll majd rendelkezésre, akkor „képesek leszünk-e (…) olyan gazdaságot működtetni, amely az ország fejlődésének motorja lehet”, nem pedig külső forrásokra szorulni – magyarázta.

Másrészt „a pénzt el kell költeni” – hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az előző, 2007-2013 közötti ciklusban Magyarország nagy bajban volt, mivel az a veszély fenyegetett, hogy az őt megillető keret több mint felét elveszíti. Végül azonban sikerült megmenteni a helyzetet, és a teljes összeg mintegy 110 százalékát lehívni Brüsszelből – hívta fel a figyelmet.

Lázár János kifejtette: a kormány mindent megtesz, hogy a forrásokhoz minél könnyebben jussanak hozzá a vállalkozók, ennek egyik „látványos eszköze” az előleglehívás biztosítása, ezt a magyar megoldási javaslatot Brüsszel is elfogadta. Az átláthatóság érdekében pedig visszaszorítják a pályázatíró cégeket – tette hozzá.

„Feketebárányok voltunk 2013-2014-ben Brüsszelben a források kifizetését illetően, mert azzal számoltak, hogy nem működik az intézményrendszer. (…) Ehhez képest most az élbolyba tartozunk”, az összes uniós tagállamból Magyarország az első négyben van a kiírt pályázatok, a megkötött szerződések és a kifizetések ütemét illetően – mondta a miniszter. Kiemelte, hogy a magyar intézményrendszer-megváltoztatási módszereket máshol is példaként hozzák fel.

A 2014-2020 közötti uniós pénzekkel kapcsolatban azt is jelezte, hogy a kormány az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, a fennmaradó rész kerülhet infrastruktúrafejlesztésre. A cél az – mondta -, hogy a vállalkozások ne veszteségkompenzálásra, hanem valóban cégfejlesztésre fordítsák a támogatást. Erre példaként említette, hogy az előző ciklusban 3800 milliárd forint került a mezőgazdaságba, a termésátlag, a hatékonyság azonban nem nőtt érdemben. Pedig szerinte az agráriumra nem egy „nosztalgiaágazatként” kellene tekinteni, hanem gazdaságfejlesztési területként.

A tárcavezető a jegybank tanulmányára hivatkozva arról is beszélt, hogy egy 4-5 százalékos fenntartható gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül szükségesek az EU-s források.

MTI