Sikerült a munkaalapú gazdaság felépítése, a gazdaság működik, Magyarország olyan ország, amely képes minden polgárának munkát adni, aki dolgozni akar – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamenti őszi ülésszakát megnyitó napirend előtti felszólalásában, értékelve az ország gazdasági helyzetét.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A kormányfő kiemelte az államadósság csökkenését, a gazdaság bővülését, a foglalkoztatottak számának növekedését és a munkanélküliség csökkenését. Azt mondta, karnyújtásnyira van a teljes foglalkoztatottság.

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta: a béremelések következtében egyre több embernek megéri dolgozni Magyarországon.

Orbán Viktor beszéde a bevándorlásról, a magyar családokról és a gazdasági eredményekről az Országgyűlésben

Gepostet von Magyarország Kormánya am Montag, 18. September 2017

A családpolitika a kormányzati munka középpontjában marad

A családpolitika továbbra is a kormányzati munka középpontjában marad – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, a családpolitika magában foglalja a családi adózást, a gyermekegészségügyi ellátást, az oktatást, a sportot, a lakástámogatást és a munkahelyvédelmi akciótervet.

Közölte, ma Magyarország elég erős ahhoz, hogy 467 ezer gyermek ingyenesen kapja az étkezést a bölcsődében, az óvodában és az iskolában. Hozzátette: az összes diák 85 százaléka térítésmentesen kap tankönyvet.

A kormányfő annak kapcsán, hogy Magyarországon nyaralt 500 ukrán gyermek, azt mondta, fájdalmasan érinti Magyarországot az ukrán politikának az a döntése, amellyel megfosztja a magyar gyermekeket a felső tagozattól kezdve a magyar nyelvű oktatástól.

Mi magyar Magyarországot akarunk

Bevándorló és nem bevándorló országokat különböztetett meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol napirend előtti felszólalásában úgy fogalmazott: „mi magyar Magyarországot akarunk” és „egy európai Európát is szeretnénk”.

A kormányfő szerint a választóvonal abban áll, hogy vannak a bevándorlást elfogadó, helyeslő, sőt időnként szervező országok, s vannak olyanok, mint Magyarország, amely ragaszkodik a biztonságához, életformájához, nemzeti, vallási, kulturális identitásához.

Európa jövője azon múlik, hogy a két országcsoport tiszteletben tartja-e egymás demokratikus népakaratát – hangoztatta.

Ma a bevándorló országok úgy kívánják feloldani az ellentéteket, hogy azt javasolják: legyünk mi is bevándorló országgá és ha erre nem vagyunk hajlandóak, akkor megerőszakolnak és rákényszerítenek bennünket – mondta Orbán Viktor, aki úgy értékelt: erről szól a kötelező kvóta, és ezt a tervet Soros György tervének tekinti, mert ő fogalmazta meg, tette közzé a saját neve alatt.

A miniszterelnök a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáción való részvételre buzdított.

MTI