Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén egyhangúlag Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta.

Fotó: MTI, archív

 Fotó: MTI, archív

Hargitai János (KDNP), a testület elnöke az ülés után újságíróknak elmondta: az Országgyűlés és a mentelmi bizottság következetesen képviseli azt a gyakorlatot, hogy közvádas ügyben nem gördít jogi akadályt az igazságszolgáltatás érvényesítése elé.

Az ügyet jogi, és nem politikai kérdésnek tekintik, és a testület egyhangúlag döntött arról, hogy a mentelmi jog felfüggesztését javasolják – hangsúlyozta az elnök. 

A Legfőbb Ügyészség október 17-én közölte az MTI-vel, hogy indítványozta Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész. A mentelmi jog felfüggesztése esetén tudják kihallgatni gyanúsítottként a politikust, akinek ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A gyanú szerint Simonka György másokkal összehangoltan jogtalan vagyoni haszonhoz jutott az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a tagállami költségvetésből a termelői szervezetek beruházásaihoz, eszközbeszerzéseihez igénybe vehető, vissza nem térítendő támogatások jogellenes megszerzésével. 

Az Országgyűlés hétfőn dönt a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló javaslatról.