Megpróbáljuk bezárni azokat a jogi kiskapukat, amelyeket ezek az állítólagos civil szervezetek kihasználnak – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az Echo TV-n az Informátor stábjának


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Ifj. Lomnici Zoltán szerint elrettentő célt szolgál a Stop Soros, amelynek értelmében a jogellenes, illegális bevándorlás segítése, szervezése önálló bűncselekmény lesz a Büntető Törvénykönyvben.

A Stop Soros körüli hisztéria jól jelzi, hogy Soros György hálózata mindenhova elér.

„Polipszerűen működik a Soros-hálózat, amelynek nemzetközi, neves szervezetek is részei. Nem ritka, hogy egy, a magyarországi civil szervezetekre vonatkozó jogszabály kapcsán az ENSZ vagy az EU bármely szerve összehangoltam szólal fel. Ezt azt jelzi, hogy itt egy rendkívül beágyazott, és – sok esetben – operatív kötelékben mozgó hálózati kapcsolattal van dolgunk” – mondta az alkotmányjogász.

A Soros-féle NGO-k hangosak és úgy fröcsögnek, ahogyan pénzperselyük fütyül: liberálisan, progresszív szellemben. Az álcivilek elképesztő hisztit csaptak már akkor is, amikor még alig lehetett konkrétumokat tudni a Stop Sorosról. Néhányan – érdekes módon éppen azok, amelyeket Soros György támogat – egységfrontba tömörültek és úgy álltak ki a törvénycsomag ellen. Az Informátor stábja több szervezetet is megkeresett, hogy interjút készítsen azzal kapcsolatban, hogy mi a kifogásuk a törvénytervezettel szemben.

A teljes adást ide kattintva nézheti meg.