„Szélsőjobboldali aktivisták a budapesti zsidó központot támadó Soros-elleni »rohamot« filmeztek.” 

Ezzel a címmel jelent a JTA, a Zsidó Távirati Iroda arról, hogy szélsőjobboldali aktivisták Budapesten egy olyan zsidó közösségi központot vettek célba, amely több etnikai és menekült aktivista csoport főhadiszállása. A jelentést mások is átvették, mint például a Times of Israel francia nyelvű hírportálja.

Fotó: MTI/Kovács Tamás, archív, szerk.

A „szélsőjobboldali” aktivisták filmezték magukat, ahogyan „George Soros zsidó milliárdos elcsúfított posztereit teszik fel”.

A videót az Auróra központ előtt filmezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és azt „az ultranacionalista média posztolta online, beleértve a Szent Korona Rádiót.”

Fekete ruhába, „szkinhed neonáci módon öltözött”, nagyon rövidre nyírt hajú hét férfi látható, amint sétálnak Budapest VIII. kerületében, amely szegény körzet, ahol sok bevándorló „és roma vagy cigány” él. A férfiak „Stop Operation Soros” posztert helyeztek ki az Aurora üzenőtáblájára. Az Aurorát 2014-ben a Marom zsidó identitás csoport hozta létre. Ez nyújt helyet több más csoportnak is, mint a Roma Sajtóközpont, a Budapest Pride melegjogi szervezet, a Migszol menekültsegítő csoport és a szociális téren aktív Zöld Pók.

„Az Aurórát nem Soros alapította, az az amerikai zsidó üzletember és filantróp, aki Magyarországon született és összeütközésbe került a kormánnyal amiatt, hogy Magyarországon több, liberális, demokráciasegítő szervezetet finanszíroz.”

Az aktivisták festékszóróval Soros-ellenes szlogeneket festettek fel az Auróra bejárata előtti járdára.  Az aktivisták azzal a figyelmeztetéssel zárták üzenetüket, hogy az Aurórában tevékenykedő csoportok „messze nem érinthetetlenek’” és hogy visszajönnek még.

Adam Schonberger, a Marom elnöke elmondta, a szélsőjobboldali fiatalok mozgalmának ezen akciója az első volt, amely megfélemlítés céljából irányult az Auróra ellen. Márciusban Nick Griffin, a brit szélsőjobboldali Nemzeti Párt elnöke tartott Budapesten előadást egy Soros-elleni konferencián, amelyben több percet szentelt az Aurórának.

Az elmúlt hetekben Orbán Viktor magyar miniszterelnök fokozta retorikai támadásait Soros ellen, aki éveken át pénzelte az Orbánnal szembeni ellenállást és demokrácia melletti ügyeket, amelyek „nem népszerűek” a Fidesz támogatói körében. Márciusban Orbán elhatározta, hogy szétrombol egy Soros által alapított egyetemet, a CEU-t, és ennek érdekében törvényt is hozott.

Frans Timmermans, „balközép holland politikus” egyetértett egy újságíróval, hogy Orbán Sorossal kapcsolatos kommentárjai antiszemiták. 

Lovas István