A szegedi polgármesteri hivatal szerint Szabó Bálint „bevetett provokátor” „sikerdíját” a költségvetés fizeti ki.


Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely, archív, illusztráció

A szegedi polgármesteri hivatal szerint „a Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bevetett provokátor”, Szabó Bálint „sikerdíját” a magyar költségvetés fizeti a Szeviép-csőd károsultak állami kártalanításából.

A polgármesteri hivatal az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője kedden a szegedi címzetes főjegyző és az egyik alpolgármester menesztését kérte Botka Lászlótól (MSZP). Azt írták, kérik, hogy Szabó Bálint és Lázár János tegye nyilvánossá, a magyar adófizetőknek hány száz millió forintjába kerül „a notórius hazudozó” kifizetése.

Szabó Bálint a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a szegedi polgármesternek azonnal rendeznie kell a kialakult helyzetet, mert közvetlen munkatársai „lassan több időt töltenek a vádlottak padján, mint hivatalukban”.

Szabó Bálint emlékeztetett rá, egy éve indult a Gyulai Járásbíróságon az a per, melyben Solymos László alpolgármestert, Mózes Ervin címzetes főjegyzőt, valamint Botka László polgármesteri kabinetjének vezetőjét hűtlen kezelésre felbujtással vádolják, mert az önkormányzat cége ellenszolgáltatás nélkül adott parkolóbérleteket a várossal kapcsolatban álló embereknek.

Az ügyvezető arra szólította föl Botka Lászlót, hogy mentse föl a főjegyzőt, és a helyére olyan embert nevezzen ki, akinek „tisztességéhez nem fér kétség” és nincs „akadályoztatva munkája ellátásában”.

Szabó Bálint szerint összeférhetetlen az alpolgármesteri tisztséggel, hogy Solymos Lászlót közéleti munkájával kapcsolatos ügyben vádolták meg, ezért távoznia kell, és mivel egyéni körzetben megválasztott önkormányzati képviselő is, időközi választás kiírására van szükség.

Az ügyvezető hangsúlyozta ugyanakkor, az ügy politikai felelőse Botka László, és a polgármesternek is a vádlottak padján kellene ülnie, de „emberei viszik el helyette a balhét”.

A vádemelést követően Mózes Ervin címzetes főjegyző közölte, két évtizedes gyakorlat, hogy Szegeden a jelenleg is hatályos közgyűlési rendelettel egyezően kedvezményes parkolási bérlettel segítik például az önkormányzati képviselők munkáját. A városért dolgozó országgyűlési és önkormányzati képviselők, valamint a polgármesteri hivatal magas beosztású köztisztviselői és egyes állami szervek vezetői közfeladatuk ellátásához kapták a parkolóbérletet. Az utóbbiak között vannak rendőri vezetők, alkotmánybíró és kormányhivatal-vezető is.

(MTI)