Fotó: NÉBIH

Meghirdették a Magyarország étele 2019 elnevezésű élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt és az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyt. 

Az idei Közétkeztetési Szakácsversenyen készült ételek. Fotó: NÉBIH

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete és a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakmai partnerségével kiírt megmérettetés fővédnöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a kormányzat számára rendkívül fontos, hogy az egészséges életformát a mindennapok részévé tegye. Ezt szolgálta többek között a mindennapos iskolai testnevelésórák és az úgynevezett chipsadó bevezetése, illetve az iskolai menzákra vonatkozó szabályozás megváltoztatása is.

Dr. Bognár Lajos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a közétkeztetés mintegy másfél-kétmillió embert érint. A kis- és közepes vállalkozások támogatásával, valamint a hagyományos magyar termékek védelmével a kormány arra törekszik, hogy a kiváló minőségű magyar élelmiszerek eljussanak a hazai vendéglátásba és a közétkeztetésbe.

Dr. Szabó Enikő országos tisztifőorvos-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészséges táplálkozás jelentőségének tudatosításában a meghirdetett gasztronómiai versenyek is nagy szerepet játszanak.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke kiemelte, hogy a nagy presztízsű, magyar szaktudásra épülő, immár második alkalommal megrendezett versenyen a hazai alapanyagok és a hagyományokra megújítva épülő új receptúrák is megjelennek, ami nem csak a gasztrokultúrát fejleszti, hanem az identitást is erősíti, és ezért turisztikai tényezővé is válhat.

A verseny rendezői olyan innovatív, de populáris ételek nevezését várják, amelyek alkalmas lehetnek arra, hogy a Magyarország étele 2019 címet elnyerjék. Kívánalom, hogy az étel a legtöbb konyhán elkészíthető legyen, a tradícióra és a hazai alapanyagokra épüljön, és megfeleljen a magyar étkezési szokásoknak. A verseny kötelezően használandó alapanyaga idén a Naszálytej Zöldfarm Bio tejföle és bármilyen fajtájú és összetételű darált hús.

A Magyarország étele 2019 szakácsverseny hivatalos tányérja az egyedi logóval ellátott, Fejedelem névre hallgató termékcsalád lett, kapcsolódva ezzel a II. Rákóczi Ferenc-emlékévhez.

A nyolcadik éve megrendezett OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyre nagy adagszámban elkészíthető, tetszetős megjelenésű, kiváló ízeket felsorakoztató három fogásos menükkel lehet nevezni az egészségtudatos közétkeztetést fókuszba állítva. E megmérettetésen is fontos a tudatosság és a bioalapanyagok használata, utóbbi esetben a fejenkénti nettó 350 forintos nyersanyagnorma 20 százalékkal magasabb. Az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsversenyen kötelezően használandó alapanyag a Naszálytej Magic Milk Bio Laktózmentes teje és valamilyen vadhús.

A nevezéseket mindkét verseny esetében 2019. január 25-ig várják a szervezők A Magyarország Étele 2019 verseny döntője 2019. március 23-án, az OKÉS Országos Közétkeztetési Szakácsverseny döntője 2019. május 25-én lesz a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskolában.