Pártszakadást eredményez Novák Előd korábbi Jobbik-alelnök szerint, ha kizárják a platformot alapító Toroczkai Lászlót a Jobbikból.

A politikus az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában kijelentette, ebben az esetben „erkölcsi kötelességünk” lesz távozni a pártból, amely szerinte „vállalhatatlan irányba indult el”.

Novák Előd szerint a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja „rendkívüli mértékben eltávolodott a párttól”, és a „lélekkufárkodás” mellett a pénzügyekben is „eléggé vállalhatatlan folyamatok” indultak be, ezért is mondott le a pártalapítvány kuratóriumában betöltött tisztségéről.

Novák Előd a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy „hatalomtechnikai célokra használják a közösség pénzét”, amikor „csődközeli anyagi helyzetben” nem szégyellnek „nettó 400 ezres fizetéseket adni a képviselői tiszteletdíj mellé a pártvezetéshez lojális politikusoknak” a Jobbikban.