Legyen szó Európáról is a választási kampányban, ezt sürgeti Szanyi Tibor. A szocialista EP-képviselő szerint az unió lényege – a baloldalhoz hasonlóan – a szolidaritás, erről azonban szerinte csak ritkán és tévesen esik szó a kampányban. A politikus szerint nem elhanyagolható, hogy a baloldal sikere az európai integráció sikerességén is múlik.
 

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szanyi Tibor a Brexittel kapcsolatban az M1 aktuális csatornán azt mondta: a brit kiválás sok magyar munkavállaló helyzetét érinti, a kiválási szándékot nagy mértékben erősítette az Európai Unión belülről érkezett vendégmunkás-áradat.

„Az elválásnak ez a része úgy néz ki, hogy tisztázott, aki már az Egyesült Királyságban szerzett jogokkal rendelkezik, az sértetlen marad” – fogalmazott Szanyi Tibor.

„Azt azonban még nem tudni, milyen jogokkal fognak bírni majd azok, akik 2021 után kerülnek az Egyesült Királyságba” – tette hozzá a szocialista EP-képviselő.

Szanyi Tibor arról is beszélt, hogy az Európai Parlamentben nagy újdonság az, hogy talán az unió történetében először, „a szocialista csomag borzasztó erővel tört a felszínre”.
„A többi között az európai minimálbér gondolata jelenleg valóban ott van az asztalon” – fűzte hozzá.

Erre a linkre kattintva a teljes beszélgetést megnézheti.

(hirado.hu)