A Demokratikus Koalíció (DK) pártszavazást tart arról, hogy a jövő évi választáson összefogjanak-e más ellenzéki pártokkal – jelentette be a DK ügyvezető alelnöke. A pénteken kezdődő internetes voksoláson minden párttag részt vehet, a szavazás hat napig tart, a végeredményt pedig jövő hét pénteken jelentik majd be.

Molnár Csaba keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, két kérdést tesznek majd fel, az egyik arról szól, hogy az általuk demokratikusnak tartott ellenzék mind a 106 egyéni körzetben indítson közös jelöltet. A másik a közös lista elutasításáról, ha azon nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc.

A két kérdés szövege:

  1. „Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció a Fidesz legyőzése érdekében folytasson tárgyalásokat más demokratikus ellenzéki pártokkal mind a 106 egyéni országgyűlési  választókerületi jelölés összehangolásáról?” illetve
  2. „Egyetért-e azzal, hogy a Demokratikus Koalíció ne kössön megállapodást más párttal közös választási listán való indulásról, ha ennek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listán?”

Indoklásként az EP-képviselő azt mondta, a Demokratikus Koalíció meggyőződése, hogy a jövő évi országgyűlési választáson csak akkor van esélye az ellenzéknek, ha mind a 106 választókerületben közös jelöltet tudnak állítani. Ehhez képest még a közös vagy külön lista kérdése is érdektelen, mert az nem feltétele a kormányváltásnak – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a többi párt együttműködne-e velük azt felelte, hogy „mindenki összefogna a DK-val”. A szocialisták azt mondták, hogy összefognának, de Gyurcsány Ferenccel problémájuk van, az Együtt, illetve a Párbeszéd szintén, csak ők koordinált jelölteket szeretnének, vagyis összefogási akaratban nincsen hiány, csak annak kivitelezésével van probléma – jelentette ki.

MTI