A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kész megmozgatni Székelyföldért Európát – hangoztatta az SZNT elnöke a marosvásárhelyi vártemplomban szombaton az SZNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttes ülésén, melyen a két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A gyűlésen felszólaló Tőkés László EMNT-elnök kijelentette: a centenárium évében is nyomatékosítani kell, hogy Trianonra az autonómia a legjobb válasz. Az európai parlamenti képviselő az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári nyilatkozatot idézve kérte: biztosítsanak Erdélyben „teljes szabadságot az összes együtt lakó nép számára”.

Felidézte: 1918. december 22-én Kolozsváron a Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács együtt tartott a gyulafehérvárihoz hasonló nagygyűlést, melyen több tízezren vettek részt. Amiként a román egyesülés egyik vezéralakjának tekintett Iuliu Maniu Gyulafehérváron kijelentette, hogy a román nép nem akar elnyomottból elnyomóvá válni, a kolozsvári magyar nemzetgyűlés ugyanezt fogalmazta meg: „Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük el és el nem viseljük, hogy fölöttünk más nemzet uralkodjon” – idézte a kolozsvári nemzetgyűlés határozatát.

Izsák Balázs SZNT-elnök emlékeztetett: száz évvel ezelőtt a Székely Nemzeti Tanács azért alakult meg, mert bízott a népek Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elvében. Ezt az elvet azonban az első világháború után a magyarokra nem érvényesítették. 

Az SZNT elnöke szerint a belső önrendelkezésre törekvő székelység egy ötéves európai küzdelemnek érhet a végére a nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés brüsszeli bejegyzéséért folytatott perben. Hozzátette: az SZNT készen áll arra, hogy – kedvező ítélet esetén – élére álljon az egymillió európai aláírás összegyűjtésének. Izsák Balázs kijelentette: az SZNT kész megmozgatni Székelyföldért Európát. 

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott felszólalásában ismét Magyarország támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket. Úgy vélte: azok a jogi megoldások, amelyek Európában máshol természetesek, megilletik az erdélyi, székelyföldi magyarokat is. 

Arra kérte a román politikai osztályt, hogy tegyék lehetővé legalább a párbeszédet az autonómiáról. „Mit ér az a demokrácia, amelyben szabadság van, de egy közösség nem használhatja a saját zászlaját, saját szimbólumait?” – tette fel a kérdést.  

A két nemzeti tanács ülését az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről Szilágyi Zsolt pártelnök, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Mezei János választmányi elnök köszöntötte. 

Az együttes ülés határozatot fogadott el a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó törvénytervezet és a személyi elvű autonómiáról szóló törvénytervezet újbóli parlamenti beterjesztéséről. Határozatban kérték az elítélt és politikai fogolynak tekintett Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását. Egy másik határozatban a történelmi régiók gazdasági önrendelkezésére tettek javaslatot a román törvényhozásnak. 

Az SZNT az ülésen Gábor Áron-díjban részesítette Csapó Józsefet, a tanács korábbi elnökét, a Székelyföld autonómia-statútumtervezetének a kidolgozóját. Csapó József rossz egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni az ülésen.