Az ÁSZ szerint az LMP társelnöke újra kampánycélra próbálta használni a független Állami Számvevőszéket.
Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az LMP társelnöke már nem először próbálja kampánycéljaira felhasználni a független Állami Számvevőszéket (ÁSZ) – írta az szervezet keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az ÁSZ arra reagált, hogy Szél Bernadett hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Magyarországon sérült a demokrácia, a jogállamiság. Példaként hozta az Állami Számvevőszék működését, amely a pártjára idén 9 millió forintos bírságot szabott ki, és hozzátette: ilyen körülmények között jövőre akár 9 évet is kiszabhat.

A számvevőszék azt írta: Szél Bernadett alaptalanul becsmérelte működésüket és valótlanul állította, hogy 9 millió forintos bírságot szabtak ki a pártra. Közölték: az ÁSZ ütemezett és a törvényi előírásoknak megfelelő ellenőrzésekor megállapította, hogy az LMP 2015-2016-ban a törvényi előírás ellenére nem végezte el a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások értékelését. Úgy folytatták: az ÁSZ feltárta, hogy a párt 2015-2016-ban 4 millió 420 ezer forint értékben tiltott, nem pénzbeli, vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől kedvezményes ingatlanbérlet formájában.

Kiemelték: az ÁSZ nem hatóság, nincs szankcionálási jogköre, így nem szab ki bírságot sem. A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a törvényi előírások határozzák meg, az érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóságok kizárólagos jogköre.

Szél Bernadett hétfői kijelentését azért is érthetetlennek nevezték, mert az LMP társelnöke a január 11-én nyilvánosságra hozott számvevőszéki jelentés következményeként határidőre megküldte az ÁSZ-nak a párt intézkedési tervét, amelyben feladatot határozott meg azért, hogy a párt a jövőben ne fogadjon el tiltott támogatást.

Felhívták a figyelmet: az ÁSZ független a politikától, nem vesz részt a politikai kampányküzdelmekben, nem mérlegel politikai szempontokat. „Az ÁSZ a magyar jogállamiság egyik legfontosabb garanciális intézménye, így a minden alapot nélkülöző, de az Állami Számvevőszékkel szembeni közbizalom aláásására alkalmas kijelentések, az ÁSZ jó hírnevét sértő politikai nyilatkozatok és valótlanságokat tartalmazó közlések a magyar demokratikus jogállam alapjait veszélyeztetik” – olvasható a közleményben.

(MTI)