Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje ismertette „a 2018-ban létrejövő Szél-kormány legfontosabb célkitűzéseit”.

Szél Bernadett pártja szombati kongresszusa előtt (a kongresszusról e cikk alján olvashat – szerk.) foglalta össze gondolatait Facebook-oldalán.

Az LMP társelnöke szerint „nincs újabb négy évünk az Orbán-rendszerre és nem tudunk újabb négy évet várni az ellenzékre”. Úgy látja, Magyarországnak új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége.

A Fidesz a következő hetekben sok milliárd forintból hét fölösleges kérdéssel fogja megkeresni a magyar embereket. Én hét sokkal fontosabb, a magyar embereket sokkal inkább érdeklő kérdésről szeretnék beszélni a következő hetekben: a Megújuló Magyarország alapját jelentő legfontosabb döntésekről. Arról a hét pontról, ami a 2018-ban létrejövő Szél-kormány legfontosabb célkitűzéseit jelentik.

Szél Bernadett hét pontja a „parlament visszafoglalásától” a magasabb béreken át a világszínvonalú oktatáson keresztül az elszámoltatásig tart.

Szemezgessünk, mit szeretne, milyen ígéretekkel hozakodik elő a Szél-kormányról ábrándozó, itt-ott kissé csapongó Szél Bernadett:

1. Magyarországon a politikát vissza kell venni a politikusoktól: vissza kell foglalnunk a Parlamentet, az önkormányzatokat, vissza kell kérnünk az iskoláinkat, a kórházainkat.

2. Felszámoljuk a bérválságot! A magyar emberek megdolgoznak azért, hogy sokkal jobb fizetést kapjanak.

3. A magyar kis- és középvállalkozások lesznek az új stratégiai partnerek! Olyan országot teremtünk, ahol a magyar vállalkozások százezreit nem fogja versenyhátrányba hozni a saját kormányuk.

4. Világszínvonalú oktatást teremtünk! (…) Növeljük a pedagógusok önállóságát, és visszaadjuk azoknak az önkormányzatoknak a fenntartói jogokat, amelyek akarják és képesek iskoláikat működtetni. Ingyenessé tesszük a diplomaszerzést, mert a célunk az, hogy 10 emberből 4 diplomát szerezzen.

5. Nem mondunk le egy családról sem! (…) Megemeljük a családi pótlékot, állami bérlakás-programot indítunk a fiatalok lakásproblémáinak enyhítésére.

6. Valóban működő és valóban ingyenes állami egészségügyet teremtünk! (…) Megállítjuk az egészségügyi dolgozók elvándorlását, biztosítjuk, hogy a betegek kapjanak meg mindent, ami a gyógyulásukhoz szükséges.

7. Magyarországot az okosforradalom nyertesévé tesszük! A Fidesz a múltban él, a múlt problémáira keres rossz megoldásokat, miközben elmegy mellettünk a világ. Az LMP felkészíti Magyarországot a 21. század kihívásaira. (…) Felmondjuk a drága, fölösleges és veszélyes paksi hitelszerződést. (…) Felélesztjük a megújuló energia ipart Magyarországon. (…) Olyan hatékony mezőgazdaságot teremtünk, ami nem a Fideszes hűbérurakat hanem a sikeres magyar családi gazdaságokat fogja támogatni.

demokrata.hu

„A magyar nők mindenre alkalmasak” 

Új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége az országnak Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint, akit szombaton miniszterelnök-jelöltté választott a párt kongresszusa.

Szél Bernadett a megválasztását követően megtartott beszédében a változások legnagyobb akadályának nem a Fidesz-kormányt, hanem az emberek reménytelenségét és elkeseredettségét nevezte, és azt üzente a politikából kiábrándultaknak: az LMP már bizonyította, hogy képes újraírni a politika szabályait.

„Nem azért akarok miniszterelnök lenni, hogy a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályok szerint kormányozzak, hanem azért, hogy átírjam ezeket a szabályokat” – jelentette ki. Azt ígérte: a Szél-kormányban nem lesznek „újracsomagolt” politikusok, üres ígérgetések a választások előtt, sem oligarchák és „aljas alkuk”.

A magyar nők mindenre alkalmasak – szögezte le Szél Bernadett üzenve azoknak, akik megkérdőjelezik, hogy nőt kellene az ország miniszterelnökévé választani.

Kijelentette azt is: akik már eddig is kiüresítették az együttműködés fogalmát és fél évvel a választások előtt mandátumbecslésekkel és közvélemény-kutatásokkal jönnek, nem akarnak változtatni a jelenlegi irányon.

Szerinte a kormányoldal is mindent megtesz, hogy erőtlennek mutassa az ellenzéket – „úgy csinálnak, mintha nem lenne ellenfelük” -, de az LMP kongresszusa ezen változtatott jelöltté választásával. „Túl akarunk lépni azokon, akik jobbról és balról is átvertek minket, de sokszor egymást is” – hangoztatta.

Az LMP nem a hatalom átmentését vagy mandátumok elosztását tartja fontosnak, hanem azt, hogy elég erős legyen küldetése teljesítéséhez, Magyarország megújításához – folytatta, majd értékalapú, a magyar nemzet érdekét szolgáló együttműködés fontosságáról beszélt.

Programjukról szólva a tisztességes bérek biztosítását tartotta legfontosabbnak, de leszögezte azt is: Paks II-re semmit sem fognak költeni. Az élelmiszer hazai megtermelését is előtérbe helyezte, de kiemelten szólt az oktatás kérdéséről is. Egy „jövőalapot” kell létrehozni – fogalmazott – , fontosnak tartva, hogy a források 20 százaléka az oktatásra fordítódjék.

Önálló egészségügyi minisztériumot és a társadalombiztosítási alapok függetlenségének visszaállítását is ígérte, a külpolitikáról pedig azt mondta: Magyarország jó szövetséges és erős ország lesz, a Szél-kormányban pedig működni fog egy „barát-ellenség felismerő rendszer”.

Hadházy Ákos, az LMP másik társelnöke az egyre növekvő reménytelenséget, a korrupciót, valamint a populizmust, a hazugságokat nevezte a legyőzendő fenyegetéseknek. Szerinte a jelenlegi kormányt nem elég bírálni, „vádiratot kell összeállítani” ellene, és nem azt kell a fő szlogenné tenni, hogy „ahol munka van, minden van”, hanem azt: „ahol tudás van, minden van”.

A beszédek után zárt üléssel folytatódott a kongresszus.

MTI