Szeptemberre hivatalosan is párttá alakulhat a Mi Hazánk Mozgalom, már megindult a szervezet bejegyzési eljárása a bíróságon. A Jobbikból kivált, mozgalmat alapító politikusok kedden a Fővárosi Törvényszék civil szervezetek irodája előtt tartott sajtótájékoztatójukon bemutatták, illetve megnevezték a párt vezető tisztviselőit; a párt alapító elnöke Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere lesz.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Dúró Dóra független országgyűlési képviselő elmondta, a párttá alakuláshoz szükséges papírokat már beadták a bíróságra, és június 13-án elindult a Mi Hazánk Mozgalom pártként való bejegyzési eljárása.

Közölte, mozgalmuk alapító nyilatkozatát végleges formájában augusztus 20-án hozzák nyilvánosságra, addig azonban a dokumentum első formájáról társadalmi párbeszédet akarnak folytatni, július 15-étől. A dokumentumban rögzítik majd a párt politikai irányelveit – tette hozzá.

Toroczkai László alapító elnök, Ásotthalom polgármestere közölte, azért még a párt zászlóbontó nagygyűlése előtt adták be kérelmüket a bíróságra, hogy – megelőzve politikai ellenfeleiket – a párt nevét levédjék. Hozzátette: a bejegyzés a törvényszékről kapott ígéretek szerint „szeptember környékére várható”.

Közölte, ügyvezető elnökség működik a tisztújító kongresszusig, ennek tagjai között van Dúró Dóra elnökhelyettes, Árgyelán János pártigazgató, valamint a párt alelnökei: Novák Előd, a Jobbik korábbi alelnöke, Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Császárné Kollár Tímea, aki korábban a Jobbikban regionális igazgatóként tevékenykedett.

Elmondta, szervezetüknek már 1500 tagja, illetve jelentkezője van, és velük elindult a párt felépítése; most azon dolgoznak, hogy „becsatornázzák a megkereséseket”.

Az eddigi hivatalos nyilatkozatok, illetve facebookos bejegyzések alapján már 60 olyan önkormányzati mandátummal rendelkeznek, amelyet jobbikos listán szereztek képviselők, de szerint ennél „lényegesen több várható” a következő hetekben, hónapokban – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón az elnökségből megjelent még Dócs Dávid, Cserháthaláp polgármestere, aki korábban a Jobbik Nógrád megyei elnöke volt, azt mondta, négy alappillérre építik a pártot: a hitelességre, a bajtársiasságra, a hazafiságra és a politikájukban képviselt „aranyközépútra”.

Toroczkai László kérdésekre válaszolva egyebek mellett azt mondta, „egyelőre úgy tűnik”, hogy a Jobbik is politikai ellenfeleik között van, mert „úgy viselkedik”.

Arra a kérdésre, igényt tartanak-e a Jobbik költségvetési támogatásának egy részére, igennel válaszolt, hozzátéve: erről tárgyalásokat kezdeményez Sneider Tamással, a Jobbik elnökével. Szerinte a Jobbik tisztújító kongresszusán kapott szavazati aránynak megfelelő pénzt kellene kapnia mozgalmuknak az állami támogatásból; ez 46,4 százalék.

Hozzátette: ha ezt nem kapják meg, akkor közadakozásból, önerőből, „mozgalmi lendülettel” működnek majd.

Kérdésre válaszolva azt is mondta, rövid távon nem, de hosszú távon számítanak arra, hogy a Jobbik parlamenti frakciójából kiválva még többen csatlakoznak Dúró Dórához, illetve pártjukhoz.