Szerdán értékeli a manchesteri robbantás után kialakult helyzetet a kormány – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre válaszolva az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése után Budapesten.

A tárcavezető hozzátette, a bizottsági ülés előtt egyeztettek a magyar titkosszolgálat munkatársai brit kollégáikkal.

A miniszter elmondta, hogy a zárt ülésen foglalkoztak a titkosszolgálatok 2016. évi tevékenységével, ám ez 2046-ig titkos.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke a zárt ülést követően a manchesteri merénylet kapcsán azt emelte ki: már a 24. órán is túl vagyunk, nemzetközi terrorelhárító központra van szükség. Ezzel kapcsolatban az ellenzéki politikus kijelentette: elvárja a magyar kormánytól, hogy legyen kezdeményező.

„Magyarország a terrorizmus szempontjából tranzitország (…) Nem szabad megvárni, hogy terroristák dúlják fel Európát”, hangoztatta Molnár Zsolt. Hozzáfűzte, hogy ebben a kérdésben az MSZP felelős ellenzékként fog eljárni.

Mirkóczi Ádám jobbikos politikus, a nemzetbiztonsági bizottság tagja a zárt ülés után elmondta: Lázár János alapos tájékoztatást adott az Információs Hivatal munkájáról, ugyanakkor aggasztó, hogy mind az elhárítás, mind a hírszerzés terén lemaradásban van az ország.

„E tekintetben őszinte volt Lázár János”, tette hozzá az ellenzéki politikus, aki szerint ezzel a problémával még lesz dolga a következő kormányoknak is.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nemzetbiztonsági tekintetben nemcsak a technika, hanem a humán erőforrás is fontos.

„Zsebbe kell nyúlni!” – jegyezte meg a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos tagja.

Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság LMP-s tagja beszélt arról, hogy Paks II. kapcsán a titkosítások feloldását kérték Lázár Jánostól, aki a bizottsági ülésen azt mondta, hogy részben feloldották.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes tagja a zárt ülést követően elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben a nemzetbiztonság területére 514 milliárd forint jut, ami csaknem 25 százalékkal több, mint az idei. Ebből jut majd a közbiztonságra, a határvédelemre és a terrorcselekmények megelőzésére, növekszik minden olyan szerv támogatása, amely ezekkel a feladatokkal foglalkozik. Lesznek béremelések és rendkívüli beruházások – fűzte hozzá a kormánypárti politikus.

MTI