Fotó: MTI/Vajda János, illusztráció

A Szeviép-ügy miatt alakult ki vita a szegedi közgyűlés pénteki ülésén. Az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozói egy csoportjának képviselője, valamint a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője a károsultak kifizetését követelték, és fölvetették Botka László (MSZP) polgármester felelősségét.

Botka László közölte, a vállalkozás „ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz”, és nem volt közvetlen szerződéses kapcsolata az önkormányzattal.

Szabó Bálint, az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a Szeviép-ügy Szeged és Magyarország legjelentősebb gazdasági, politikai, közéleti bűncselekménye.

„Az összes jelentős szegedi beruházáson dolgozó építőipari vállalkozáshoz kapcsolódó oligarchák nem kevesebb mint 10,5 milliárd forintot loptak el” – mondta az ügyvezető.

Szabó Bálint kijelentette, az ügy egyértelmű politikai felelősei hallgatnak, Botka László „hazug és gyáva módon” évek óta bujkál.

Az ügyvezető a felszámolás alatt lévő cég egykori alvállalkozóinak kifizetése mellett önkormányzati és országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását követelte, valamint azt, hogy a szocialista politikus személyesen járjon közbe a kormánynál a kártalanítás érdekében.

Nógrádi Tibor, a Fidesz helyi elnöke és frakcióvezetője a közgyűlésen hangsúlyozta, Szegeden a Szeviép-ügyről beszélni kell, hiszen emberek mentek csődbe, váltak földönfutóvá. Addig a város társadalma nem újulhat meg, amíg nem tisztázzák a történteket, valamint jogi és anyagi elégtételt nem adnak azoknak az embereknek, akik ebbe belerokkantak – jelentette ki.

Botka László azt mondta, hogy a Szeviép „ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz”, milliárdos megrendeléseket kapott a fideszes kormányoktól és önkormányzatoktól. A 28 állami megrendelés között szerepelt például az M9-es autóút, a szekszárdi és a polgári híd, a bajai kikötő építése.

A polgármester hangsúlyozta, a Szeviépnek nem volt közvetlen szerződéses kapcsolata az önkormányzattal, a vállalkozás egyedül az 1-es villamos vonalának rekonstrukciójában vett részt konzorciumi tagként. A beruházás csúszása miatt az önkormányzat több százmilliós kötbérigényt érvényesített a kivitelezőkkel szemben – tette hozzá.

Haág Zalán, a KDNP helyi elnöke és frakcióvezetője közölte, a közbeszerzési értesítő szerint a Szeviép konzorciumi tagként, illetve az önkormányzati cégektől több mint 15 milliárd forint megrendelést kapott.

Szabó Bálint a közgyűlésen petíciót akart átadni a polgármesternek és a karzatról játékpénzt szórt az ülésterembe, illetve többször bekiabált az ülés idején. Az önkormányzati rendészek távozásra szólították föl, de miután nem jártak sikerrel, rendőrt hívtak, akik aztán elvezették Szabó Bálintot.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt folyik eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket – az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon – a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Az MSZP szerint a Szeviép-ügyben eltűnt pénzeket a Fidesznél kell keresni.

Nyakó István, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz annyira le akarja járatni Botka Lászlót, Szeged szocialista polgármesterét, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy sikerült előkotornia a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt, a Szeviép-ügyet.

Indoklásként elmondta: a Szeviép „egy Fidesz-cég”, amely ezer szállal kötődik a kormánypárt politikusaihoz. Hozzátette: a cég a Fideszhez köthető Vegyépszer alvállalkozója volt, és 1998 és 2002 között a Fidesz-kormány 28 állami szerződést kötött vele.

Nyakó István közölte, a fideszes önkormányzatok közül Hódmezővásárhely is „pénzelte” a céget: csatornázásra egymilliárd, ivóvíz-hálózat korszerűsítésére 300 millió forintot kapott a településtől a vállalkozás.

Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy a Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Tímár László, Szeged korábbi fideszes alpolgármestere. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarcha tanácsadója lett – jegyezte meg.

„Ezek után szánalmas a Fidesz erőlködése, hogy ennek a cégnek az ügyeivel próbálják lejáratni Botka Lászlót” – fogalmazott.

A sajtófőnök szóvá tette azt is, hogy Botka László lejáratásával egy olyan embert bízott meg a Fidesz, aki már több politikai hazugságkampányt is vállalt, és bár jogi képviseletet lát el, nem tagja a kamarának.

Nyakó István szerint a Fidesz a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. A Fidesznek címezve szavait közölte, „2018 után fizetni fogtok, mindenért meg fogtok fizetni”.

MTI