Szigorított formában nyújtják be

Fotó: MTI, Kovács Attila

Jelentősen szigorítja a kormány a "Stop Soros" törvénycsomagot, és ilyen formában nyújtja be kedden az Országgyűlésnek - jelentette be a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Fotó: MTI, Kovács Attila

Tuzson Bence azt mondta, a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, és "levonta a megfelelő következtetéseket". A törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé - nyomatékosította.

A legfőbb változás, hogy nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő. A cél, hogy Magyarországon migrációt szervezni, támogatni vagy finanszírozni csak engedély birtokában lehessen, amelyet a belügyminiszter adna meg a nemzetbiztonsági vonatkozások megvizsgálása után - ismertette.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy ehhez a nemzetbiztonsági törvényt is módosítani kell. A szolgálatoknak kötelességük lesz nemzetbiztonsági szempontból átvizsgálni a kérelmező szervezeteket - közölte.

A kormánypártok üdvözlik, hogy tovább szigorodott a "Stop Soros" törvénycsomag, és felszólítják az ellenzéki pártokat, "tegyék félre pártpolitikai érdekeiket és támogassák a Stop Sorost törvényt".

A Fidesz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozzák: minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a bevándorlást szervezők és finanszírozók veszélyeztessék Magyarország biztonságát. 

Úgy fogalmaztak: "az Országgyűlésnek érvényesíteni kell a magyar emberek elsöprő többségének akaratát, és szigorúan fel kell lépni azok ellen, akik a migrációt szervezik és finanszírozzák".

Hozzátették: a törvényjavaslat ellen éppen azok a szervezetek tiltakoznak, amelyek a kerítés lebontását követelik, és kezdettől támadják a kormány bevándorláspolitikáját, a jogi határzárt, a tranzitzónákat, a magyar határvédelmet, a kvótanépszavazást és a nemzeti konzultációt.

A Fidesz-frakció szerdán kezdődő kihelyezett ülésének is egyik fő témája lesz a "Stop Soros" törvényjavaslat - közölték.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden jelentette be, hogy a kabinet megvitatta a több mint hatszáz beérkezett érdemi javaslatot, "levonta a megfelelő következtetéseket", és a törvénycsomag szigorított formában kerül majd az Országgyűlés elé. A legfőbb változás, hogy az érintett szervezeteknek nem regisztrációs kötelezettséget, hanem engedélyhez kötöttséget írnának elő.

(MTI)