Orbán Viktor lányát a honvédség gépe szállította haza Ciprusról – ezt állította Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője. Később kiderült, hogy nem a miniszterelnök lányáról van szó, hanem egy Orbán L. nevű katona gyerekéről. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában úgy fogalmazott: kapitális melléfogás volt ez Demeter Mártától és a teljes ellenzéki sajtótól.

Képernyőfotó: echotv.hu

Képernyőfotó: echotv.hu

Bencsik András úgy fogalmazott: érdekes, hogy a magát objektívnek és függetlennek beállító ellenzéki sajtó megmutatta, hogy mennyire egy kéz irányítja őket.

– Vezényszó alatt azt mondják, amit mondaniuk kell. Egy pillanat alatt beálltak az irányba, és ezt az ostoba hazugságot azonnal címoldalon közölte az összes portál – fogalmazott, hozzátéve: kiderült, hogy mennyire szoros irányítás alatt áll az ellenzéki sajtó.

Bencsik András kiemelte: elég életszerűtlen, hogy Demeter Márta azzal foglalkozik, kik vannak rajta a Kecskeméten leszálló repülőgép utaslistáján. Vélhetőleg valaki súgott neki.

– Ahelyett, hogy minimálisan elvárható dologként rákérdezett volna, inkább világgá kürtölte ezt az ostobaságot, és rá is kattant az ellenzéki média – tette hozzá.

Bencsik András elmondta: az ellenzéki sajtót nem az érdekli, hogy Magyarországon mi történik, hanem rögeszmésen vadásznak, hogy hol lehetne valamelyik kormánypárti politikust valamivel megfogni.