Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív, illusztráció

Megkezdődtek a tavaszi osztálykirándulások az Erzsébet-táborokban, idén közel kétszer annyian jelentkeztek a tavaszi táborokra, mint tavaly – közölte az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint tavaly mintegy hatezren táboroztak tavasszal Zánkán és Fonyódligeten, idén közel kétszer ennyien jelentkeztek a tavaszi táborokra, így mintegy 10 000 gyermek vehet részt a programokon. 

A tavaszi Osztálykirándulások Zánkán kezdődtek, május 28-tól pedig már a „Fonyódligeti Erzsébet-táborban” is várja a gyermekeket Magyarország legnagyobb táboroztatási programjának szervezője és lebonyolítója – olvasható a közleményben. A tábori színes programok mellett teljes ellátás, napi ötszöri étkezés és állandó gyermekorvosi ügyelet is biztosított.

A táboroztatási program magyarországi kikapcsolódási lehetőségein tavaly több mint 100 ezren vettek részt, 2018 nyarától pedig már Erdélyben is nyaralhatnak a magyar gyerekek.

(MTI)