Indul az Erzsébet-utalványokról szóló televíziós felvilágosító kampány hétfőn – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten.

Az egyhetes kampány célja, hogy tájékoztassa a nyugdíjasokat a 10 ezer forintos utalványok átvételével, felhasználásával kapcsolatos tudnivalókról.

Az államtitkár elmondta: az Erzsébet-utalványokat a postások viszik ki a nyugdíjasoknak, a kézbesítés már elkezdődött.

Az utalványokkal hideg és meleg ételt egyaránt lehet vásárolni. Matrica jelzi azokat a boltokat, vendéglőket, amelyekben felhasználhatók, összesen 60 ezer helyet. Az utalványok jövő év végéig használhatók fel – ismertette Rétvári Bence.

A hétfőn kezdődő egyhetes kampány közszolgálati és kereskedelmi televíziókban egyaránt látható lesz, azokban a műsorsávokban, amelyeket a leggyakrabban néznek a nyugdíjasok.

Akinek kérdése van az Erzsébet-utalványokkal kapcsolatban, a 1818-as telefonszámon kaphat felvilágosítást.

Rétvári Bence kérdésre válaszolva azt mondta: nem igaz, hogy a kormány szűkíti az ételosztás lehetőségét – épp ellenkezőleg: már több mint 30 milliárd forintot fordítanak ilyen célokra. Szinte minden hátrányos helyzetű régióban zajlik az ételosztás, tavaly 80 ezer adag ételhez juthattak hozzá a rászorulók – közölte.

További információk: ITT

MTI