Tánc, tér, foglalás
Néptánc, klasszikus balett, modern és kortárs tánc a Táncparkban.
A szeptember 30-i Táncpark a Millenárison a huszonöt éves Nemzeti Kulturális Alap jubileumi programsorozatának eseménye. A házigazda Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház igazgatójával a befogadó színház feladatairól, a hazai táncművészet változásairól és a Nemzeti Táncszínház új épületéről is beszélgettünk.
Fotó: T. Szántó György/Demokrata
– Több mint négy év telt el azóta, hogy a Nemzeti Táncszínház kiköltözött a budai Várból, az egykori Várszínház épületéből. Látni már, hogy mikorra készül el a Millenáris Parkban a Táncszínház új otthona?
– Az év vége felé kezdjük meg a költözést, és elindítjuk a próbaüzemet is. Ám erről óvatosan fogalmaznék, hiszen egy igen elhúzódó folyamat vége felé járunk. Most azt látni, hogy 2019 februárjának második felére kezdheti meg működését az intézmény.
– A költözéskor azt nyilatkozta, az új épület olyan modern tánccentrum lesz, ami eddig nem adatott meg a táncművészetnek. Mire van szüksége egy mai, a táncművészet megannyi ágát befogadó színháznak?
– Fontos leszögezni, hogy a Millenáris Teátrum épületét alakítjuk át táncszínházzá, mégpedig táncszínházi szakemberek bevonásával. Olyan épületre van szükség, ami azt a tevékenységet szolgálja ki, amire építik, vagyis nem egy multifunkcionális központ jön létre, ami mellesleg használható táncszínházként is. A Millenáris Teátrum eredeti struktúrája megmarad, lévén ez egy indusztriális műemlék, ám számos igénynek meg kell felelnünk. Ilyen például a borovi fenyőből készült táncpadló, ami rugalmas, hogy a táncosok ízületei kevésbé rongálódjanak. Ilyen szempont a próbatermek komfortos hűtése-fűtése, a speciális dőlésszögű nézőtér, hiszen egy prózai színházi előadás nem követeli meg, hogy minden pillanatot tökéletesen lásson a néző, egy táncprodukciónál ez viszont elengedhetetlen. Egyszóval a táncosok igényeinek megfelelve újul meg az épület, miközben a színpadtechnika is a XXI. századi igényekhez igazodik majd, nem beszélve a digitális marketingeszközökről, amelyek ugyancsak megfelelnek a mai kor kihívásainak.
– A Millenáris Park megközelíthetőség szempontjából szerencsésebb helyen van, mint az egykori Várszínház épülete. Jelenthet ez több nézőt?
– Mindenképpen, hiszen a Várba nehézkes volt feljutni, és parkolni sem volt egyszerű feladat, ráadásul a Várszínház környezete szűk volt, míg a Millenáris Parkban az intézmény tágas térben áll, ahol lehetőség nyílik beülni akár egy kávéra is – a látogatók számára ez is vonzó lehet. A Nemzeti Táncszínház küldetése, hogy a táncművészet minden spektrumát megjelenítse, ezért nemcsak a nagyobb érdeklődésre számot tartó előadásokra koncentrálunk, hanem a százhúsz férőhelyes stúdiószínpadunkon a kísérletező műfajokra is. És persze lesz külön tér a színházi beavató foglalkozásoknak vagy éppen a táncosok rekreációs tréningjeinek. Befogadó színházként viszonylag nagy számú saját és koprodukcióban megvalósuló előadásunk van, a próbatermet nélkülöző társulatok a premier előtti időszakra megkaphatják az egyik helyiségünket, hogy ott készülhessenek a bemutatóra. Az előcsarnok pedig közösségi vagy éppen színpadi térként is funkcionál majd.
– Az elmúlt négy évben különleges helyzet állt elő, hiszen befogadó színházként ki kellett szervezniük az előadásokat. Ugyanakkor megérte, mert a táncprodukciók ott is lehetőséget kaptak, ahol addig elképzelhetetlen volt.
– A befogadó színházi tevékenységünkhöz hozzátartozik, hogy infrastruktúrával, marketinggel, jegyértékesítéssel is segítsük a művészeket. 2014-től nehéz volt mindezt megszervezni, ugyanakkor az eltelt négy év változásokat is hozott. Épület híján a Marczibányi téren, a MOMKultban, a Várkert Bazárban, a Hagyományok Házában tartottunk előadásokat. Két évig működött ez a rendszer: a Hagyományok Háza felújítás miatt azóta bezárt, a Várkert Bazár a nagy budapesti kulturális intézmények sorába lépett, így ott sem tudtunk annyi előadást lebonyolítani. Felvettük a kapcsolatot a Nemzeti Színházzal és a Zeneakadémiával, amelynek Solti-termében is tartottunk előadásokat. Érdekesség, hogy ennek volt előzménye, a századelőn ugyanis a Magyar Mozdulatművészeti Társulat már fellépett itt. 2006 óta rezidens intézménye vagyunk a Müpának, a Fesztivál Színházban évi száz előadást bonyolítunk, ami sokat segített ebben az időszakban, mert ezeket az előadásokat nem kellett mozgatnunk. Az elmúlt években kialakult struktúra tovább színesedik, szélesedik a Táncszínház megnyitásával, a kínálat ugyanis sokat változott.
– Mondana példát?
– 2006-ban, a Müpa megnyitásakor például elképzelhetetlen volt, hogy a Fesztivál Színházban telt házas kortárs produkciók jöjjenek létre. A Café Budapest kortárs művészeti fesztivál léte és látogatottsága is azt bizonyítja, hogy elismertebbé, közkedveltebbé vált a kortárs művészet, és ezen belül a kortárs táncművészet is. A kilencvenes években legnagyobb arányban a néptáncelőadásokat látogatták, akkoriban négy profi néptáncegyüttes működött, és több kisebb, ugyancsak minőségi előadásokat megvalósító társulat. Ma mindössze három professzionális néptáncegyüttes maradt: látható tehát, milyen gyorsan változik, alakul ez a közeg. Ezt tükrözi a repertoárunk is.
– Hogyan?
– Közel negyven együttes kap bemutatkozási lehetőséget, a nagy vidéki balettegyüttesektől kezdve a Magyar Nemzeti Táncegyüttesen át Földi Béla vagy Bozsik Yvette társulatáig, illetve kisebb, kísérletező társulatok is. Ők többek közt a mi működésünkön keresztül jutnak színpadokhoz, hiszen kevés táncra fókuszáló intézmény működik. Kivétel talán a Trafó, de ők – mint a Kortárs Művészetek Háza – nem csak kortárs táncot mutatnak be.
– Található példa a Nemzeti Táncszínházhoz hasonló intézményekre a világban?
– Természetesen, ilyen a londoni Sadler’s Wells vagy a New York-i The Joyce Theater. Ez utóbbi megteheti, hogy hétfőn beépít egy előadást, amit aztán keddtől vasárnapig folyamatosan játszik. Ez járható út egy nyolcmilliós nagyváros táncszínházában, ahol a világ vezető táncegyüttesei lépnek fel, és két évre előre, napra pontosan megvan a programjuk. Budapesten ez nem működne. A düsseldorfi Tanzhaus igazgatójával egyébként a 2014-es építkezésünk elindulásakor egyeztettem arról, mik azok a tényezők, amelyekre egy táncszínháznak szüksége lehet – elsősorban az épülettel kapcsolatos innovációkra voltam kíváncsi.
– A Millenáris Parkban szeptember utolsó vasárnapjára szervezett Táncpark a huszonöt éves NKA jubileumi programsorozatához kapcsolódik, ahol az NKA Táncművészet Kollégiuma és az Imre Zoltán Program is bemutatkozik. Mit kell erről tudni?
– E programmal elsősorban a táncművészet népszerűsítése a célunk, de azt is tudatosítani szeretnénk, hogy a társulatok megújulásának egyik záloga az NKA pályázati rendszere. Az Imre Zoltán Program (IZP) pályázati kiírásai és az itt szétosztott százmilliós keret a fiatal táncosok számára adnak lehetőséget például képzésekre, bemutatókra vagy éppen próbaterembérlésre. Imre Zoltán a Szegedi Balett alapítójaként szívén viselte a tehetséggondozást, többek között ő adott lehetőséget koreográfiák készítésére Juronics Tamásnak, a későbbi Szegedi Kortárs Balett alapítójának. Az NKA Táncművészet Kollégiuma is az ötös lottó adójából gazdálkodik, és szakmai alapon osztja újra az állami pénzt, az itt nyert összeg például új produkciók létrehozására, vidéki forgalmazásra fordítható. Az igazság az, hogy nem működne úgy a magyar táncművész-társadalom, ha nem lenne NKA. A szeptember 30-i rendezvényt a Nemzeti Táncszínház bonyolítja le, közel ötven produkció lesz látható. A táncszínház előcsarnokát, ami egyelőre még építési terület, hozzáférhetővé tesszük erre a napra, így talán mindenki beleélheti magát annak hangulatába, hogy milyen is lesz ez a teátrum, ha megnyitja a kapuit.