Fotó: Demokrata/Somfai Sándor

A kommunikátorok ma azt tanítják a politikusoknak, hogy egy értelmes 12 évesnek kell beszélni. Apám, aki komplett előadásokat tartott egy-egy megszólalásakor, borzasztóan idegenül érezné magát ebben a világban – mondta a Demokratának Antall Péter, Antall József fia. A néhai miniszterelnök nevét viselő tudásközpont igazgatójával az MDF-től való eltávolodásáról, a Magyarországon végbement változásokról, a V4 jövőjéről, valamint arról is beszélgettünk, kizárja-e az atlantista gondolkodás a keleti nyitást.

Fotó: Demokrata/Somfai Sándor
– Bő nyolc éve, hogy a brüsszeli Antall József-épületszárny avatásán édesanyja bejelentette a Tudásközpont létrehozását, majd 2010-ben kezdték meg a működést. Miért tartották fontosnak egy ilyen intézmény létrehozását?

– Amikor az MDF pártalapítványának kutatási igazgatója voltam, egyre nyilvánvalóbbá vált számomra, mi lesz a Magyar Demokrata Fórum sorsa. Maga az ötlet onnan eredt, hogy volt egy éles szóváltás Dávid Ibolya és köztem, egyébként a Political Capital szerepvállalásáról, s ekkor úgy éreztem, olyan úton indult el az MDF, amin nem megyek szívesen velük, mert ez a parlamentből való kieséshez vezet. Viszont az Antall nevet sokkal értékesebbnek éreztem annál, mint hogy magukkal vigyék. A környezetemben persze senki sem értette, hogy ha így gondolom, miért nem lépek ki a pártból. Azért döntöttem így, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön, én ástam meg az MDF sírját. Mivel apámtól nem állt távol az oktatás, hiszen maga is tanárember volt, úgy gondoltam, egy egyetemekhez közeli intézményt kellene létrehozni. Az eredeti ötletem az volt, hogy Antall József Intézetnek hívják, de olvastam arról, hogy Pécsett létrejön egy tudásközpont, és akkor azt mondtam, ez még jobb név lesz. 2010 óta van itt, a Corvinus Egyetemnél irodánk, 2012 óta kapunk állami támogatást.

– Valószínűleg sokan vannak, akik legfeljebb az Antall József Tudásközpont nevét hallották, de azzal nincsenek tisztában, hogy valójában mivel foglalkoznak. Hogyan mutatná be magukat?

– Jelenleg négy városban van irodánk, Budapesten, Brüsszelben, Győrben és Pécsett, s ha minden jól megy, Berlinben is nyitunk majd, sőt, Kínából is van érdeklődés egy hasonló intézet részéről. Nem Antall József materiális hagyatékával foglalkozunk, hanem a szellemi örökséggel, amellett, hogy természetesen adunk ki vele kapcsolatos könyveket, például most készül a beszédeinek német és lengyel fordítása, míg az angol változat már elkészült. Használjuk azt a kapcsolatrendszert, amit az Antall név jelent. Haláláig Kohl kancellár volt a Tudásközpont tiszteletbeli elnöke, de a tiszteletbeli elnökségnek tagja volt mások mellett Zbigniew Brzezinski és Wilfried Martens is, tehát tényleg nagyon nagy nevek álltak mellénk. Úgy szoktam bemutatni magunkat, hogy ez tulajdonképpen egy think tank, egy agytröszt, bár ez Magyarországon nem annyira ismert mint működési forma. Oktatással, konferenciaszervezéssel, kutatással foglalkozunk elsősorban, illetve könyvkiadással, évente tíz-tizenkét kötetet jelentetünk meg. A közelmúltból a legbüszkébb talán arra vagyok, hogy amikor a Harvardon, a Kennedy Schoolban jártam, az egyik intézetvezető azt mondta, komoly intellektuális teljesítmény ilyen rövid idő alatt felépíteni egy ekkora intézetet.

– Említette az antalli örökséget. Édesapja megítélésével kapcsolatban érdekes, hogy az elmúlt években olyanok is megfogalmaztak róla kritikát, akik például az MDF-ben együtt küzdötték végig vele a rendszerváltoztatás időszakát, az első kormányzati ciklust, viszont olyanok emlegetik pozitívan, akik életében vagy közvetlenül halála után finoman fogalmazva sem mondtak jót róla…

– Abban a korban vagyok, amikor az ember emlékszik… Pontosan tudom, hogy akkoriban ki mit írt. Egyszer már elmeséltem, hogy volt egy vitám egy balliberális újságíróval, amikor azt mondtam neki, hogy ezt megírhattátok volna apám életében – úgy tűnik, a halott indián a jó indián. Nem sokaknak, de van, akiknek azért elhiszem, hogy őszinték.

– Vagyis hogy utólag belátták, tévedtek?

– Igen, hogy tényleg revideálták a véleményüket. Ami a párttársait, kortársait illeti: hihetetlenül nehéz korszak volt a miniszterelnöki időszaka. Még itt voltak a szovjet csapatok, elindult a nyugati integráció, de sokáig azt sem lehetett tudni például, pontosan mekkora az államadósság, mert mindenki mást mondott neki. Az ország a csőd szélén állt, a legtöbb minisztériumban az általa vezetett kormány lényegében üres kasszát vett át az addigi túlköltekezés miatt.

– Arról nem is beszélve, hogy nehéz lehetett megfelelő szakembereket találni a kormányba, minisztériumokba, hiszen akinek volt tapasztalata az ország vagy egy terület működtetésében, irányításában, az az esetek többségében az előző rendszerhez kötődött. És persze azt sem lehetett tudni, ki milyen céllal bukkant fel a kormány vagy az MDF körül.

– A magyar társadalom megfigyelőállásban volt a rendszerváltoztatáskor. Ez egy tárgyalásos forradalom volt: olyan forradalmi változások történtek, amik a tárgyalóasztalnál született megállapodások alapján mentek végbe. Az az egyik vád, hogy a kommunista nómenklatúra túlélte a rendszerváltoztatást. De egy demokratikus átalakulásnak ez az ára, hiszen igazából senki sem akart felfordulást.

– Az édesapja elképzelései vajon mennyire működnének a mai Magyarországon, a mai Európában? Hiszen az ország elmúlt 27 éve, de talán az unió működése sem olyan, mint amilyennek 1990 körül elképzelhették.

– Magyarország óriási változáson ment át negyed század alatt. Hogy mást ne mondjak, ez egy mediatizált világ, a kommunikátorok ma azt tanítják a politikusoknak, hogy egy értelmes 12 évesnek kell beszélni. Apám, aki komplett előadásokat tartott egy-egy megszólalásakor, borzasztóan idegenül érezné magát ebben a világban. Az a szókészlet, az az előadási stílus, a másfél órás beszédek most nem működnének, vagy legalábbis nagyon sok minden nem működne. A magam részéről persze szeretem olvasni a beszédgyűjteményét, rendkívül érdekes politikatörténetileg, értékes kordokumentum. De az a német professzor is, aki a német nyelvű kiadvány szakmai lektora volt, odáig volt apám gondolataitól. Én úgy fogalmaztam meg: XIX. századi retorika, XXI. századi gondolatok.

– Meglehetősen ellentétes irányban mozogtak a volt MDF-esek, Demokrata Fórum körüli értelmiségiek az elmúlt 27 évben. Van, aki a Fideszben politizál, vagy legalábbis vállaltan kormánypárti, Jeszenszky Gézát vagy Bod Péter Ákost mostanában kormánykritikus értelmiségiként szokták szerepeltetni, Debreczeni József ma a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció elnökségi tagja…

– Azt nem szeretem, ha valaki egy kormány belső köréből vagy a közvetlen hold­udvarból kritizál. Szerintem vagy lojálisnak kell lenni, vagy nem kell ott lenni. Ilyen egyszerű. De a kritikától egyébként nem kell kétségbeesni: aki kívül van a politikai rendszeren, mint egy volt miniszter vagy korábbi nagykövet, az bírálhat, ha úgy tartja jónak. Ami Gézát illeti, mivel az unokanővérem férje, nem szívesen minősíteném a nyilatkozatait, inkább négyszemközt osztom meg vele a véleményemet.

– Visszakanyarodva édesapja örökségéhez, céljaihoz: a Visegrádi Együttműködés születésénél Antall József is ott volt. S bár akadt olyan időszak, amikor kiürült ez a szövetség, de a V4 ma olyan egységes, mint talán még soha. Hogyan látja a visegrádi országok esélyeit?

– Éppen most készül nálunk egy angol nyelvű V4-tankönyv, az ötletet az adta, hogy sokat utazom, s rendre azt tapasztalom: külföldön egyáltalán nem értik a visegrádi gondolatot, az együttműködést, egyáltalán a közép-európai létet. Abban bízunk, hátha egy tankönyvön keresztül, jó szerzőkkel, sikerül elmagyaráznunk. A törökök és a kínaiak már most bejelentkeztek, hogy lefordítanák. Apám időszakában a Visegrádi Együttműködés az európai integrációról, az atlantizmusról szólt, ezek a célok azóta teljesültek. A baloldali kormányok aztán általában hanyagolták ezt a szövetséget, most viszont a migránskérdés, gazdasági kérdések kapcsán újra egymásra találtak ezek az országok, miközben persze versenytársak is vagyunk. Gyakran elhangzik az a vád, hogy a V4 nem intézményesült, szerintem talán ez az egyik ereje. Jó út, hogy a visegrádi négyek közösen, együttműködve tárgyalnak Kínával, Japánnal vagy Izraellel, ám a magam részéről a bővítést sem tartanám szerencsésnek. Hiszen a Visegrádi Együttműködés kapcsán nagyon lényeges, hogy ezek az országok nagyon hasonló történelmi szituációkban éltek az elmúlt száz évben, ha lehet így fogalmazni, egy nyelvet beszélünk, és míg mondjuk egy hollandnak sok mindent el kell magyarázni a térségről egymás közt erre nincs szükség. Ami az Antall József Tudásközpont szerepét illeti: csehül, lengyelül és szlovákul is több munkatársam beszél, és azt találtam ki, hogy aki elkezd foglalkozni a V4-ekkel a térségben, vagy Brüsszelben, az előbb-utóbb kénytelen legyen „belénk futni” és felvenni velünk a kapcsolatot. Erről szól a V4 nyári egyetem, a V4-es tankönyv, Magyarország soros elnöksége idején több programnak mi vagyunk a főszervezői. A think.BDPST innovációs konferencián is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a többi visegrádi országban is alakuljanak innovációs központok.

– És merre tart az Európai Unió?

– Jó kérdés. Az valószínű, hogy amennyiben már a kilencvenes években felvesznek minket, ma jobb helyzetben lennénk, biztos megvan az oka, miért nem így történt. Ami a jövőt illeti: pont nemrég meséltem a kollégáimnak, hogy valamikor a kétezres években, egy nagyváradi nyári egyetem megnyitóján arról beszéltem, ne gondolják, hogy csak bővítés lehetséges az EU-ban. Egyszer megtörténhet, hogy kilépők is lesznek, tippem szerint az angolok és a dánok. Hozzáteszem, nem akarom jósként beállítani magam, mert amikor a brexitszavazás volt, mégiscsak azt gondoltam, hogy erősebb lesz a maradás melletti szándék. Tévedtem. Azt látom, még erősebb német dominancia várható, és nem tudom, hogy erre, illetve ennek ellensúlyozására fel van-e készülve az európai gondolkodás.

– Említette, hogy Kína részéről is van érdeklődés az Antall József Tudásközponttal való együttműködésre. A kormányzatnak is fontos célja a keleti nyitás, például a kínaiak, arab országok vagy épp Oroszország felé. Ehhez képest a kilencvenes évek annak jegyében teltek el, hogy mi a Nyugathoz szeretnénk tartozni, felzárkózni. Mi változott?

– Jómagam alapvetően atlantista vagyok. De látni kell, hogy ez egy új világrend. Egy multipoláris világ. Amerika valószínűleg még legalább húsz évig megmarad első számú katonai, gazdasági hatalomnak, de olyan mértékben növekszik Kína, hogy azzal számolni kell. Nemrég két hetet Kínában töltöttem, egy partnerintézet hívott meg Pekingbe, Sanghajba és Hongkongba. Sanghaj ma már jóval fejlettebb, mint Hongkong, 2040-ig, 2060-ig szóló tervek vannak, és meg is fogják csinálni őket. Azt tapasztaltam, hogy miközben érdekli őket a térségünk, nagyon nehéz velük tárgyalni. Az, hogy most már elkezdtek bízni bennünk, hat-hét éves előkészítés eredménye. Sokat tárgyaltunk, folyamatosan jegyze­teltünk, ebédeltünk, kötetlenebb formában beszélgettünk, s most érzem azt, hogy óvatosan bízni kezdtek. Teljesen más világ, más tárgyalástechnika, de lenyűgöző ország. De az arab világban is óriási fejlődést látunk, s a bohém Jelcin után, akit egyébként apám személy szerint kedvelt, Putyin stabilizálta Oroszországot. Ha például egy kormány Magyarország jövőjéről, energiaellátásáról gondolkodik, akkor az oroszok kihagyhatatlanok. Szerintem fontos Paks. Ennek nem politikai szövetségnek, hanem egy gazdaságilag előnyös együttműködésnek kell lennie.

– Tehát attól, hogy egy politikus Nyugat-barát, uniópárti, vagy ahogy magát is meghatározta, atlantista, még nyithat gazdaságilag Kelet felé.

– Így van, ezek észszerű gazdasági szempontok, amiket figyelembe kell venni. Lesz egy konferenciánk Szingapúrról, és kiadjuk Li Kuan Ju, Szingapúr alapítójának több könyvét, mert foglalkozni kell azzal, hogyan pozicionálták magukat ezek az országok, merre tartanak. De izgalmas volt látni azt is, Izraelben mekkora hangsúlyt fektetnek az innovációra, jövőkutatásra, tehetséggondozására. India is feltörekszik. Ezeket a folyamatokat figyelemmel kell követni.

– A Fidesszel kapcsolatban, ha az MDF-hez viszonyítják, teljesen ellentétes véleményeket hallani. Egyesek szerint a mai Fidesz politikájának semmi köze a Demokrata Fórumhoz, ahhoz a jobboldali programhoz, mások gyakran emlegetik azt a történetet, mely szerint Antall József halála előtt beszélgetett Orbán Viktorral, akit egyébként nagyon kedvelt. Melyik megközelítés az igaz?

– Ez belpolitikai kérdés, a Tudásközpont pedig ezzel nem foglalkozik, magam sem szeretnék belemenni. De az tény, hogy valóban volt ilyen beszélgetés, és apám tényleg szimpatizált a jelenlegi miniszterelnökkel. Ő szintén gondolkodott egy új, széles néppártban, ami lefedte volna azt a politikai térfelet, ami mondjuk az SZDSZ és a Fidesz egy részétől, a KDNP-n, a kisgazdákon és az MDF-en át a nem elvakult radikálisokig tartott volna. A betegsége miatt erre nem volt módja. Orbán Viktor tulajdonképpen ezt valósította meg. Az MDF sorsa is másként alakult volna, ha mondjuk 2005-ben kiegyezik a Fidesszel, de… döglött oroszlánba nem rúgunk.

Bándy Péter