Telefonon egyeztetett Szijjártó Péter és Matteo Salvini

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este telefonon egyeztetett Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel - közölte a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.

Menczer Tamás kifejtette: a megbeszélésen Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyar kormány nagyra becsüli az új olasz kormány egyértelmű elkötelezettségét Európa és az európai emberek biztonságának helyreállítása mellett. Az olasz kormány legutóbbi döntéseivel egyértelműen bebizonyította, hogy Európa határait - köztük a tengeri határt - igenis meg lehet védeni, az embercsempészetnek pedig gátat lehet szabni - mutatott rá.

Hangsúlyozta: az olasz kormány lépései "még inkább rávilágítanak a brüsszeli bevándorláspolitika alkalmatlanságára, amely az elmúlt három és fél évben képtelen volt az európai határok megvédéséhez szükséges kapacitások kiépítésére és folyamatosan azokat támadta, akik őszintén beszéltek a migráció biztonsági kockázatairól".

Az Aquarius nevű civil mentőhajó múlt szombaton mentett ki több száz migránst a vízből; 629 potenciális menedékkérővel Olaszország felé indult útnak, de Matteo Salvini jobboldali olasz belügyminiszter megtiltotta, hogy a hajó kikössön az országban, és azt mondta, hogy az Afrikához közelebb eső Máltára kell mennie. Ezt azonban Valletta is elutasította, arra hivatkozva, hogy a szombati mentőakció az olasz hatóságok koordinációjával zajlott.