Szinte Monty Python-szerű abszurd a magyar kormányzat újabb tájékoztató kampánya, az abban szereplő állításoknak nincs semmi közük a valósághoz, az igazsághoz – jelentette ki az Európai Bizottság első alelnöke kedden Brüsszelben.

Fotó: shutterstock.com, archív

Fotó: shutterstock.com, archív

Frans Timmermans újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy a tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülésén kétszer is felhozta a kampány kérdését, de nem kapott rá választ a magyar résztvevőktől.

„Eléggé ironikus, hogy aznap, amikor a tanács megvitatja a dezinformáció elleni közös harc ügyét, az egyik EU-tagállam kormányának hivatalos honlapjára felkerül egy fénykép a bizottság elnökéről egy magánszeméllyel, olyan állításokkal, amelyeknek semmi közük a valósághoz” – fogalmazott a találkozót lezáró sajtótájékoztatón.

„Ha nem lenne ilyen komoly az ügy, akkor jó vicc lenne” – vélekedett.

Mint közölte, bárki láthatta, aki követte az eseményeket, hogy az Európai Bizottság éjt nappallá téve a külső határok megerősítésén dolgozott, ahogy arról sincs szó, hogy vízumokat adnának ki menedékkérők millióknak, ez nem is a brüsszeli testület hatásköre.

„Csodálatos lenne, ha Magyarország úgy döntene, hogy bevezeti a humanitárius vízumokat, de ennek nincs köze hozzánk, kizárólagos tagállami kompetencia” – mondta Timmermans.

„Tudják, a politika, az politika, időnként becsomagolják az igazságot vagy rosszabbként tüntetik fel, azonban ez már teljesen más univerzumba tartozik” – emelte ki.

Az ügyben később Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is megszólalt. Aláhúzta, hogy „hazugságok ellen nem sokat lehet tenni”, illetve úgy vélekedett, hogy a Fidesznek nincsen helye az Európai Néppártban, Orbán Viktor miniszterelnököt pedig Marine Le Penhez, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnökéhez hasonlította.

Hozzátette, Manfred Weber néppárti listavezető minden bizonnyal fel fogja tenni magának a kérdést, hogy szüksége van-e ilyen hangokra.

Frans Timmermans beszámolt emellett az alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szembeni eljárás állásáról is, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt hónapokban nem sok előrelépés történt a lengyel jogállamiságot illetően, sőt bizonyos területeken tovább romlott a helyzet.

Kedden az Európai Bizottság dezinformációnak minősítette, Joseph Daul, az Európai Néppárt elnöke pedig elítélte a magyar kormány új tájékoztató kampányát.

Folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása

Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának keddi ülése azt jelzi, hogy folytatódik a brüsszeli bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása Magyarországra – mondta Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az államtitkár szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke tanúbizonyságát adta, hogy képtelen elválasztani tisztségét a szocialista csúcsjelölti minőségétől, és kiforgatta a magyar kormány aznap megjelent tájékoztatási kampányát.

„Látszik, hogy fogy az idő, egyre hevesebbek az érzelmek, és egyre hevesebben követelik, hogy büntessék meg Magyarországot bevándorláspolitikája miatt” – tette hozzá.

Az államtitkár szerint elképesztő, hogy az ülésen az a Frans Timmermans képviseli az Európai Bizottságot, aki nyíltan kampányol a magyar „posztkommunista baloldallal”, és aki összefog az antiszemitákkal.

Ráadásul ez a kettős mérce nem üti meg az ingerküszöböt Brüsszelben – mondta Varga Judit.

A kormány tájékoztatási kampányára adott heves reakciók is azt bizonyítják, hogy igazak azok az információk, amelyeket a magyar emberekkel közölni szeretnének – tette hozzá.

Az EP-választások kampánya mostanra annyira felfokozottá vált, hogy józan vitára nincs lehetőség, így a 7-es cikkellyel kapcsolatos tárgyalást célszerű lenne a voksolás utánra tenni – válaszolta kérdésre az államtitkár.