Tisztázták a válogatott vízilabdásokat: nem történt bűncselekmény – adta hírül a Magyar Nemzet.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Megszüntette nyomozását ma a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a volt válogatott vízilabdásokat nemi erőszakkal vádoló kislány ügyében. András Tamás, a főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére közölte: az ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, majd – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – a nyomozást lezárták.

Ezzel beigazolódott Petőváry Zsolt és Kósz Zoltán ártatlansága. A két sportember a kezdetektől fogva hangoztatta, hogy nem követték el azt, amivel megvádolta klubjuk egykori sportolója. A kislány ugyan évekkel ezelőtt az általuk vezetett szentendrei sportklubban vízilabdázott, de sem Kósz, sem Petőváry nem állt kapcsolatban vele, még csak edzője sem volt. A gyereket – mint kiderült – azért kellett eltanácsolni a klubtól, mert lopott.

A teljes cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható.