Az Országgyűlés ma tizennégy törvényjavaslatról dönt. A képviselők egyebek mellett elfogadhatják a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat, valamint változtatásokat hajthatnak végre a választásokkal kapcsolatos jogszabályokon is.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Az ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. Ekkor hagyhatják jóvá a 2019-es büdzsét megalapozó törvénymódosításokat, amelyek összesen 42 jogszabályon változtatnak. A választást érintő módosítások elfogadása esetén szigorúbb szabályok lépnek hatályba a kampánytámogatás visszafizetésére, emellett a választási plakátokon közzé kell tenni a megrendelő szervezet nevét, az átjelentkezések miatt a szavazatszámláló bizottságok nagyobb létszámmal működhetnek, a helyi választási iroda vezetője pedig fegyelmit kaphat, ha urnazárás után fél órával a szavazókörökben nem fejezték be a voksolást.

A szavazásokat követően pénteken elfogadni tervezett javaslatokhoz benyújtott módosító javaslatokról tárgyalnak a képviselők, majd két indítvány összevont vitáját bonyolítják le.

Elsőként a Fidesz azon javaslata kerül terítékre, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) hatályát kiterjesztené a személyszállító járművek jogellenesen átalakítására, valamint a hivatalos személyek zaklatására.

Ezt követi a kiemelt budapesti fejlesztésekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány előterjesztése a szóban forgó beruházások állami feladatainak kereteit jelölné ki, a már előkészítés alatt álló Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program megvalósításának segítése mellett.

Az Országgyűlés pénteken, egyebek mellett a jövő évi költségvetés elfogadásával fejezi be nyári rendkívüli ülésszakát.