A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elfogadta az Anya, apa, gyerekek elnevezésű, házasság- és családvédő európai polgári kezdeményezés aláírásainak ellenőrzéséről szóló jelentést, és igazolást állít ki arról, hogy több mint 36 ezer hiteles aláírás gyűlt össze.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Az európai polgári kezdeményezés szervezői azt akarják elérni, hogy az EU a közös döntésekben „a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja”, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül. 
    
A kezdeményezés képviselőinek meghatalmazottjai június 7-én adták le a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) az összegyűjtött aláírásgyűjtő íveket és elektronikusan gyűjtött aláírásokat. A szervezők nyilatkozata szerint mintegy 16 ezer az elektronikusan és mintegy 39 ezer a papír alapon gyűjtött támogató nyilatkozat. Az NVB június 22-én úgy döntött, elrendeli a papíron, valamint a CD-n benyújtott aláírások érvényességének ellenőrzését. 
    
Az aláírásokat az NVI ellenőrizte és megállapította, hogy az egy éven belül gyűjtött aláírások közül 36 834 érvényes. 
    
Az NVB igazolást állít ki a hiteles aláírások számáról, ezt megküldi a magyarországi kezdeményezőknek, akik továbbítják az Európai Bizottsághoz. 
    
Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül. Ennek sikeréhez a brüsszeli testületnek el kell fogadnia, hogy a kezdeményezés uniós kompetenciába tartozik, ezt követően egy év áll rendelkezésre, hogy legalább hét uniós tagállamban összesen legalább egymillió aláírás gyűljön össze. 
    
Egy-egy tagállamban az adott ország európai parlamenti képviselői mandátumszáma 750-szeresének megfelelő aláírás kell, hogy összegyűljön a kezdeményezés érvényességéhez, ez Magyarország esetében 15 750 szignót jelent.

(MTI)