Történelmi nyarat zárt a magyar turizmus, ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint júliusban 30 százalékkal nőttek a külföldiektől származó szállásdíjbevételek az előző év azonos időszakához képest – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Hozzátette: az év első hét hónapjában a vendégéjszakák száma 8 százalékkal, a szállásdíj bevételek pedig mintegy 20 százalékkal emelkedtek. Ugyanezek az adatok 2010-hez képest 53 százalékos, illetve 118 százalékos növekedést mutatnak.

Guller Zoltán szerint hasonló rekord eredményekről számoltak be a budapesti fürdők is, amelyek júliusban 12 százalékkal több vendéget fogadtak. A budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre pedig július után augusztusban is több mint 1,3 millió utas érkezett. A repülőtér főszezoni forgalma 15 százalékkal múlta felül a tavalyi adatokat és közel 50 százalékkal nőtt a 2010-es nyári forgalomhoz képest – tette hozzá.

A Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója beszámolt az STR (Smith Travel Research) riport adatairól is, amelyek azt mutatják, hogy júliusban Budapesten a 4 és 5 csillagos szállodákban a nettó szobaárak átlaga elérte a 111,5 eurót, ezzel a magyar főváros a vizsgált időszakban drágább volt és több bevételt termelt, mint Bécs vagy Prága. Júliusban az STR adatai alapján Bécsben 89 euró, Prágában 85 euró volt a szobák átlagára. Ráadásul az STR jelentés szerint a budapesti 4 és 5 csillagos szálláshelyek átlagárai 2016 júliusához képest 42 százalékkal nőttek.

Az STR riport a turisztikai szakma által ismert és elismert adatsor, amely világszerte 50 ezer szálloda, 6,8 millió szállodai szoba adatait vizsgálja évente. Az STR a 4 és 5 csillagos szállodai kategóriába sorolt szálláshelyeket figyeli, ebben a szegmensben a budapesti szállodák 60 százalékát lefedi. Az STR riport adatait összeállító turisztikai piackutató cég Pennsylvaniában található – ismertette a vezérigazgató.

Az MTÜ saját mérései szerint júliusban a vizes világbajnokságra elsősorban a magas költésű turisták érkeztek, akik a szokásos 2-3 nap helyett 7-8 napot töltöttek Balatonfüreden vagy Budapesten – mondta Guller Zoltán. Hozzátette: a turisztikai ügynökség méréséből az is kiderült, hogy az országba érkezett turisták elégedettsége egy 10-es skálán 8,73 százalékos volt.

Guller Zoltán szerint a magyar turizmus júliusi kiemelkedő eredménye azt mutatja, hogy a turisztikai szektor és a kormányzat összefogásával elérhető az MTÜ egyik legfontosabb célkitűzése, hogy Budapest turisztikai eredményei közelítsék vagy haladják meg Bécs eredményeit.

MTI