A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást. 

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében utal arra, a bíróság döntése is azt mutatja, hogy a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúsítottjai komoly bűncselekményt követtek el.    

Itt lenne az ideje, hogy az MSZP és a DK kiálljon a nyilvánosság elé, és választ adjon azokra a kérdésekre, amelyeket a Fidesz tett fel az elmúlt hetekben – írták.

A Fidesz választ vár arra, hogy került-e a hárommilliárd forintból az MSZP-hez vagy a DK-hoz, valamelyik párt politikusához, illetve milyen szerződéseket kötött a két párt Czeglédy Csabával.

Ugyancsak választ kívánnak kapni arra, hogy Botka Lászlón és Gyurcsány Ferencen kívül más baloldali politikussal is állt-e kapcsolatban Czeglédy Csaba.

A Czeglédy-ügyben összeállt Botka-Gyurcsány koalíció miért hallgat, amikor politikusa diákokat felhasználva, erkölcstelen módon bűncselekményt követett el – teszi fel a kérdést  közleményében a Fidesz.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré épülő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő,  ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

MTI