Az Állami Számvevőszéknek csütörtökön átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást – írta szombati közleményében az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Így a közlemény szerint a párt nem tudta a törvényben is rögzített értékeléssel, dokumentumokkal cáfolni az Állami Számvevőszék bizonyítékokon alapuló megállapításait.

Hangsúlyozták, hogy a Jobbik az észrevételezés időszakában, december 6. és 21. között átadhatta volna a gazdálkodást érintő dokumentumokat, a program szerinti ellenőrzést a párt közreműködési kötelezettségének elmulasztása akadályozta meg – tették hozzá.

A közlemény emlékeztetett: az ÁSZ október 3-án jelentette be, hogy a Jobbik többszöri értesítés és helyszíni adatkérés ellenére sem tett eleget a törvény szerinti adatszolgáltatási kötelezettségének, a számvevőszéki jelzés alapján indított nyomozást az ügyészség 2018. március 6-ig meghosszabbította.

Kiemelték, hogy a számvevőszék az adatszolgáltatásra törvényben meghatározott határidő letelte után fordult a vádhatósághoz.    A Jobbik parlamenti frakcióvezetője, valamint gazdasági igazgatója az ügyészségnek küldött számvevőszéki jelzést követően október 3-án, majd október 9-én is a törvények megkerülésével, az adatszolgáltatási határidő letelte után próbált iratokat átadni – írták.

Felidézték: az ÁSZ korábban tájékoztatta a közvéleményt, hogy hatósági jelzést kapott a Jobbik 2017. első félévi plakátszerződéseiről a gazdasági társaságok hirdetési listaáraitól jelentősen elmaradó egységárak miatt. A számvevőszék december 6-án elküldte jelentéstervezetét a Jobbiknak és közölte, hogy a hatósági kockázatjelzésben rögzített politikai hirdetések kihelyezéséről szóló szerződések alapján a párt 331 millió 660 ezer forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást fogadott el jogi személyektől, ami – a párttörvény 2014. január 1-től hatályos rendelkezései alapján – tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül.

A Jobbik pénteken arra szólította fel az Állami Számvevőszéket (ÁSZ), hogy az ellenzéki párt „rágalmazása” és a közvélemény „félrevezetése”, valamint majdnem három hónapos időhúzása után vegye át a párt 2015-2016-os évek gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára vonatkozó dokumentumokat, hogy bizonyítékokkal támaszthassák alá, nem fogadtak el tiltott vagyoni hozzájárulást.

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében közölte: a tiltott vagyoni hozzájárulás bizonyításának terhe a törvény alapján a számvevőszéket terheli. Kitért arra is: a dokumentumok átadásának lehetőségét eddig az ÁSZ tagadta meg tőlük.

MTI