Nem csupán a szentek, a közönséges emberek életrajza is kezdődhet csodával, hihetetlen fogantatással, különleges körülmények közti születéssel. Ilyen nem szokványos, személyes történetet osztott meg velünk Téglásy Imre, a közösségi terhesgondozással korai gyermekvédelmet folytató Alfa Szövetség alapító elnöke. Édesapja hivatásos katonatiszti pályán tüzér főhadnagyként szolgált a II. világháborúban. Az őrnagyi rangot elérő tisztet azonban rövid csak rövid ideig tűrték meg a kommunista irányítás alá került, úgynevezett „demokratikus” hadseregben. Vallásos meggyőződése és „horthysta” katonatiszti múltja elégséges indok volt arra, hogy nyugdíj nélküli kényszernyugdíjazással távolítsák el a hadseregből. A több nyelven beszélő, zenekedvelő és jogi doktorátust is szerzett „ellenség” teherautó-sofőr lett, ha kellett, alkalmi munkákat végzett, hogy gondoskodjon a feleségről és két fiúgyermekéről.

1951 nyarán nyomták kezébe az egész családot osztályellenségként sújtó, kitelepítésüket kimondó végzést. Lakásukat hátrahagyva, néhány bőröndnyi ingósággal másnap már el kellett menniük a fővárosból. Sok ezer sorstársukkal együtt vagonírozták be őket. A nagyalföldi Kardoskút tanyavilágában jelöltek ki nekik kényszerlakhelyet. Sem az apa, se az anya nem kapott munkát, a rendőri zaklatások és megaláztatások viszont mindennaposak voltak, a család éhezett.

E helyzetben tudatosodott az anyában, hogy várandós, amit a körülményekre tekintettel súlyosan terhes állapotként élt meg. Az apa ugyan igyekezett megvédeni a magzati életkorú gyermeket az anya és családja által fontolgatott magzatelhajtástól, de ez talán kevés sikerrel járt volna, ha a magyar állam teljesen még föl nem számolt, ezredéves rendelkezései nem segítik ebben.

Tény, hogy 1951-ben az akkor még életvédő jellegű törvények nem tették lehetővé a magzatgyermek elhajtását, a művi abortuszt. Csakhogy a kommunista rendszer itt álságosnak tűnő szállóigéjét – mely szerint „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség!” – sem testi és lelki termékenységükkel túszul ejtett és a munkaerőpiac által megzsarolt polgárok, sem a tiltott működésből származó és haszonra kacsintó orvosok nem érezték már magukénak.

Ezért történhetett meg, hogy a még szintén kitelepítés előtt álló anyai nagyapa zugorvost kerített, aki jó pénzért és titokban vállalkozott volna a magzatelhajtásra. Csakhogy egy kitelepítetteknek, az egész családjával kényszerlakhelyhez kötött anyának is, tilos volt elhagynia a hatóság által állandó tartózkodási helyként kijelölt tanya 10 kilométeres körzetét. Így aztán Budapestre sem utazhatott, nem kerülhetett sor a már előkészített terhesség-megszakításra.

A szülés ellen ágáló anyai nagybácsi ekkor kinintablettákat küldött a terhes asszonynak. Arra számítottak, hogy ezek bevétele után a görcsös méhösszehúzódások hajtják majd el a magzatot. De ez éppen úgy nem hatott, mint a konyhaasztalról való ugrálgatás, vagy a gyermek megfőzését célzó forró fürdők. A család Budapestről történő kitelepítését, benne a magzatgyermek anyaméhből való kitelepítését célzó próbálkozásokat Téglásy Ferenc alkotása, a nyolc nemzetközi fődíjjal értékelt Soha, sehol, senkinek! című filmdráma mutatja be.

A család életének e titkos, hallgatás falával körülvett mozzanatáról a végül mégiscsak megszülető harmadik gyermek 11 éves korában, egy véletlenül fülébe jutó beszélgetésből értesült. Ekkor, ilyen akaratlan módon tudta meg, hogy mit tett az anyja az ő elpusztításáért.

Egy 11 éves fiúcska már nem kisgyermek, de még nem is felnőtt. Reggelre néma könnyekkel sírta tele a párnáját. A hallottak földindulásként rázták meg, egyszersmind sajátos megvilágosodásként szolgáltak. Segítettek megérteni, miért is kereste mindig és minden, hozzá egy kicsit is kedves, felnőtt asszonyban, leginkább mégis az őt szívébe fogadó keresztanyjában, az ő „igazi”, édes anyját. A kérdésre azonban – ha egy ártatlan gyermek jónak hiszi és érzi magát, akkor miért kell egy ilyen gyereket bántani vagy éppen megölni – ma is inkább csak keresi, mint tudja a választ…

A felnőtt, érett férfi szembenéz, majd bölcsen megbékél a sorssal. Az abortuszt túlélő Téglásy Imre is szembenézett és megbékélt az őt világra hozó anyával. 65 évesen is hálát ad a Teremtőnek, hogy ha szerelmetes édesanyát nem is, de gondoskodó szülőt ajándékozott neki a sokat szenvedett asszony személyében.

Azt a krisztusi tanítást vallja, hogy a bűnösnek mindig meg kell bocsájtani, de a magával a bűnnel sosem szabad kiegyezni.

A bűnmegelőzés jegyében kezdeményezte társaival 1996-ban, a beszédesen anyák napján megalakult Alfa Szövetséget. Néhány éve ennek az országos hatókörű, közhasznú szervezetnek az élet- és családvédelemi munkájáról szólalt fel a Magyar Országgyűlésben egy „alfás” édesanya, Bíró Rita:

„Az Alfa Szövetség önkéntesei negyvenháromezer bajba jutott család balsorsát igyekeztek jobbra fordítani úgy, hogy az általuk végzett élet- és családvédelmi tevékenységet mindig is belülről szólító parancsnak, belső kötelességnek érezték. Életutakat mutatnak a súlyos válsághelyzetbe került gondozottaknak, s ezzel ingyen adnak „inni az élet forrásának vízéből.”

A Teremtő törvénye az élet feltétel nélkül való tiszteletét kívánja meg. Ennek az alaptörvénynek a betartása pedig nem csak az alkotmány szerint életvédelemre kötelezett állam feladata, hanem minden egyes emberé is. Az „alfás” önkéntesek e kötelességet átérezve adnak tanácsot és valóságos szociális, vagy lelki segélyt a hozzájuk fordulóknak. Ennek jegyében 402 esetben elkerülhették az abortuszt.

A másállapotukat eredetileg súlyos teherként, válságként átélő asszonyokból az Alfa Szövetség munkatársainak segítségével gyermeküket szeretettel dajkáló édesanyák lehettek. Nem titkolt vágyuk, hogy a terhes szülők lélekben is várandósak lehessenek, és így a korábban súlyos tehernek érzett magzatgyermekek megszülessenek.

A nemzetség (ma így mondjuk: család) eszményének védelmében az Alfa Szövetségnek működése során 422 esetben sikerült megőriznie olyan családok egységét, ahol a szülők eredetileg a gyermekük örökbeadását fontolgatták. Ezek a szülők mégiscsak a gyermek megtartása, további nevelése mellett döntöttek, bár korábban őket is a nyomor kényszerítette volna gyermekeik elhagyására… de a sorsfordító segítség hatására mégiscsak a gyermekek felnevelése tűnt jobb megoldásnak.

Az alfások 432 titkolt terhességet viselő anya sorsán tudtak segíteni úgy, hogy „nem kívánt” gyermeküket egészségügyi intézményben, s nem pedig önmagukat és gyermeküket is életveszéllyel fenyegető magányban hozták őket a világra. Így esetükben az újszülött-gyilkosság veszélyét is megelőzhették. Ezzel az utóbbi években országos méretekben is csökkent ennek a tragikus bűncselekménynek a számaránya.”

Téglásy Imre tizenegy gyermeket nemzett. Egy kisfia kora gyermekkorában meghalt, három felnőtt gyermeke már házasságban él, hét kiskorú gyermekét egy Pest megyei falucskában neveli. Közülük hat látható egy életvédő rendezvény lélekharangja előtt, amellyel az 1956. június 4-én kezdődött termékenységellenesség nemzeti vészkorszakának mielőbbi lezárására figyelmeztettek.

A pusztulás elfogadása helyett pedig erre biztatnak: életre fel egy termékeny és gondoskodó anyaországért!

LP