Magyarországon nagy dolgok csak nemzeti egységgel érhetők el, az egységet meg kell tudni teremteni, és egy erős néppártnak „az élére kell állnia” – hangoztatta a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott budapesti megemlékezésen.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Turi-Kovács Béla az 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok által letartóztatott Kovács Béla FKGP-főtitkár szobránál megtartott eseményen arról beszélt: Kovács Béla sorsa nem egyszerűen egy szenvedésekkel és sikerekkel megterhelt sors volt, hanem sokkal inkább a magyar parasztság sorsa. Egész életét a magyar parasztságnak és annak a vidéknek szentelte, amelyből eredt. A KPE pedig kötelességének érzi megemlékezni a hozzá hasonló emberekről, akik „meghozták azt az áldozatot, amely nem volt kötelező, de amelyet lehetett vállalni” – jelentette ki a KPE elnöke, fideszes parlamenti képviselő.
    
A Független Kisgazdapárt (FKGP) 1945-ben elért 57 százalékos választási eredményére utalva úgy folytatta: talán egy nép érzett rá, hogy Magyarországon kell egy erős néppárt. Nem a Független Kisgazdapárt nyerte meg a választást, hanem a magyar nemzet, amely akkor ráébredt arra, hogy „csak együtt tudunk nagy célokat elérni” – tette hozzá.
    
Ám azután hosszú-hosszú évtizedekig várták, hogy megadassék a lehetőség, hogy Magyarország emelkedő pályára kerüljön – mondta. Ez már egyszer elindult 1998-ban, de 2002-ben „megbicsaklott”, majd a nemzet 2010-ben „megint önmagára talált, és lehetőséget adott arra, hogy építsük ezt az országot”. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetségre utalva hangsúlyozta: van egy erős néppárt, amelyben a kisgazdák is ott vannak 2003, vagyis az alapítás óta, azoknak a jogutódaiként, „akik talán a legtöbbet szenvedték ebben az országban a kommunizmus időszakában”. „Ott vagyunk, mert úgy gondoljuk, minket az Isten, haza, család, az életünk lényegét adó jelmondatunk kötelez arra, hogy ezért az országért közösen dolgozzunk” – fűzte hozzá.
    
Mint mondta, sok mindent elvégeztek 2010 óta, de folytatni csak úgy lehet, ha a nemzeti egység helyreáll. Sokan ráébredtek az elmúlt hetekben arra, hogy „nagy dolgokat Magyarországon csak a nemzeti egység végezhet el”. 
    
Az eseményen a KPE tagjai koszorúkat helyeztek el Kovács Béla szobránál.
    
Az Országgyűlés 2000-ben elfogadott határozata február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az emléknap időpontja arra utal, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárát, akit országgyűlési képviselőként mentelmi jog védett. Ez volt az első lépés Magyarországon a totális egypárti diktatúra kiépítéséhez, amely a kommunistáktól még távolságot tartó erők megfélemlítésével, az FKGP feldarabolásával járt, és egyben megnyitotta az utat Nagy Ferenc miniszterelnök májusi eltávolítása előtt.

MTI