Jelenlegi hely

A tüzelőanyag-pályázattal 180 ezer családnak segítenek

A Belügyminisztérium által meghirdetett szociális tüzelőanyag-pályázat 180 ezer embernek jelent segítséget - mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szerdán Dányban, a Pest megyei település fatelepén tartott sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI, Kovács Tamás

Közölte, a 2016-2017-es télre 2287 önkormányzat nyújtott be pályázatot, átlagosan egy-egy település 1,5 millió forint többlettámogatáshoz juthatott. 
    
Az államtitkár kifejtette, 2011-ben döntött Pintér Sándor belügyminiszter arról, hogy a minisztérium saját keretéből tüzelőanyag-támogatást biztosít az 5000 lakos alatti településeken élő rászorulóknak. Ezt a forrást a törvényben meghatározott önkormányzati feladatokon túlmenően nyújtja a Belügyminisztérium, pályázati formában - tette hozzá. 
    
A támogatásból a települések tűzifát, illetve egyes önkormányzatok barna kőszenet vásárolhatnak - mondta Pogácsás Tibor.
    
Tájékoztatása szerint a legtöbb pályázó a borsodi térségből volt, a legtöbb forrás is oda került. 
    
Az önkormányzati államtitkár kiemelte, a támogatás feltétele, hogy az érintett önkormányzatok vásárolják meg a tüzelőanyagot és szállítsák is ki a lakosságnak legkésőbb február 15-ig, valamint március 15-ig számoljanak el a forrás felhasználásával. Kitért arra is, hogy mivel már tavaly novemberben megszületett a döntés a támogatások odaítéléséről, lehetőség volt már decembertől az elnyert tüzelőanyag kiszállítására.
    
Fát csak az állami, illetve a kormányhivatalok által nyilvántartott, engedéllyel rendelkező erdőgazdálkodóktól vásárolhatnak a települések - közölte az államtitkár. 
    
Hozzátette: 1608 önkormányzat az államtól, a többi pedig bejegyzett, engedéllyel rendelkező szervezetektől vásárolta a fát. 
    
Pogácsás Tibor utalt arra, az eddigi tapasztalatok szerint ritka, hogy nem érkezik meg időben az elnyert tüzelőanyag, az előző évben tíznél kevesebb ilyen eset volt.

(MTI)