Múlt heti számunkban a balliberális ellenzék választási esélyeit boncolgattuk. Most a Jobbik helyzetét tekintjük át. Vona Gábor pártja az utóbbi időben megtorpant, és bő fél évvel a választások előtt csak egy biztos, a hatalomért bármire képesek, bárkivel összefognak, bármit és annak az ellenkezőjét is elmondják, ha szükséges.

Fotó: MTI, archív, szerk.

Vona Gábor alaposan összezavarodott az elmúlt hetekben, hónapokban. A néhány évvel ezelőtt még magabiztos Jobbik-vezér mintha mindent megtenne azért, hogy jövőre a lehető legkevesebben szavazzanak pártjára. A Jobbik története világosan megmutatja, hogy amikor új témákat találtak (például cigánybűnözés), akkor felívelt a támogatottságuk, legalábbis szintet léptek, mert a leegyszerűsítésekre, féligazságokra mindig fogékony az emberek egy része. Amióta azonban a Jobbik az úgynevezett néppártosodás útjára lépett, igazán csiklandós témák helyett unalmas szakpolitikai üzenetekkel és gyermeteg javaslatokkal jelentkeznek – a jelek szerint teljes kudarccal.

Csak az elmúlt néhány hét terméséből szemezgetünk. A Jobbik európai béruniót sürget, miközben az Európai Bizottság határozata kizárja azt, vagyis felesleges és haszontalan a tervezett aláírásgyűjtés. Teljesen visszhangtalan az a javaslatuk is, hogy politikusok ne tölthessenek be sportvezetői állásokat, az pedig már a politikai demagógia tárgykörébe sorolandó, hogy ha kormányra kerülnének, elengednék az egészségügyi dolgozók egészségbiztosítási járulékát. Ennél is van azonban lejjebb: amikor Vona Gábor vitára invitálja Orbán Viktort, és azt javasolja, mindketten viseljenek hazugságvizsgálót a beszélgetés alatt, akkor térdig gázol a csalánban a politikai bulvár mezején, pedig tudhatná, hogy a nevetséges politikus lényegében halott politikus.

Az igazi botrány azonban a választójog tervezett megvonása a nyolc általánost nem végzettektől, illetve Vona Gábor gúnyos kifakadása a nyugdíjasok ellen. Az első javaslat akár logikus is lehetne a néhány évvel ezelőtti, mindent felforgatni óhajtó szélsőjobboldali párttól, annál furcsább azonban a látszólag megszelídült mozgalomtól. A Jobbik kínos magyarázkodásra kényszerült, hiszen a javaslat cigány- és szegényellenessége gyökeresen szemben áll azzal, amit mostanában magukról hirdetnek. A választójog tervezett szűkítése ugyanakkor feltárta a Jobbik kommunikációjának fő csapdáját: egy fenékkel nem lehet két lovat megülni.

Miközben a Jobbik korszerű, mérsékelt, európai néppártnak álcázza magát, rendre kikacsintgat radikális követőinek. Ez a politika azonban halálra ítélt, hiszen a legradikálisabbak már árkon-bokron túl vannak, és minden bizonnyal örökre leírták magukban a Jobbikot, a maradék baloldali szavazók többsége pedig zsigerileg idegenkedik a tegnap még náci jelszavakkal operáló párttól.

Efféle kikacsintásnak indulhatott, de balul sült el Vona Gábor nyugdíjasokat szidalmazó Facebook-bejegyzése. Ebben arról elmélkedett, hogy „hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját”, valamint „a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”.

Hogy a Jobbik politikai légyfogóként tekint a nyugdíjasokra, jól bizonyítja egy 2014. szeptember végi szekszárdi Jobbik-rendezvényen rögzített hangfelvétel. Ebben Sneider Tamás alelnök többek között így fogalmazott az idősekről: „Nélkülük szavazás már nem is lehet, ahhoz, hogy őket megszólítsd, ahhoz neked egy kedves, aranyos gyereknek kell lenni – majd hozzátette –, ettől függetlenül nem változik semmi az elképzelésünkben, csak a kommunikációra kell figyelni.”

A kommunikáció azonban most alaposan félrecsúszott, hiszen Vona Gábor bejegyzését országszerte óriási indulattal fogadták a nyugdíjasok. Fél évvel a választások előtt érthetetlen, miért kellett magukra haragítani egy népes választói csoportot. Másrészről a nyugdíjasügy utóélete bebizonyította, hogy a kormánysajtó jóval eredményesebb, mint a Hír TV-vel és Magyar Nemzettel megtámogatott jobbikos pártsajtó. Orbán Viktorék üzenetei rendre elérnek a célközönséghez, míg Vona Gáboréknak csak a tűzoltás marad.

A Jobbik előtt tornyosuló kérdések közül kétségkívül a pártszakadás a legfontosabb. Még akkor is így van ez, ha az Erő és Elszántság nevű új szervezet bemutatkozása finoman szólva sem haladta meg egy becsület napi rendezvény színvonalát. A szervezet léte azonban komoly csapás a Jobbik sokat hangoztatott egységére, sokkal komolyabb, mint az eddigi szakadárok mozgalmai. A Betyársereg alapítói és vezetői, Tyirityán Zsolt és Toroczkai László ugyanis népszerűek, mostanra talán még népszerűbbek is a szélsőjobboldali undergroundban Vona Gábornál. Azzal, hogy Toroczkai egyetértésével Tyirityánék új mozgalmat gründoltak, egy Jobbiktól jobbra álló mozgalom alapjait vetették meg, és ha valóban megmérettetik magukat a jövő tavaszi választásokon, sok kellemetlenséget okozhatnak a néppárti víziókat szövögető Jobbiknak. Persze, az is lehet, hogy elterelés az egész, és a változatlanul Jobbik-alelnök Toroczkai Vona Gábor tudtával és biztatására szervezte meg a szatelitpártot, azzal a szándékkal, hogy a csalódott radikálisokat továbbra is egybefogják, és a döntő pillanatban majd egyesüljenek a szavazatok. Ha így van, akkor veszélyes vizekre tévedtek, hiszen az Erő és Elszántság egyedül aligha ugorja meg a parlamenti küszöböt, minden más együttműködés pedig túlságosan látható.

Ennél a forgatókönyvnél valószínűbb, hogy a Jobbik jelenleg ennyit tud, képtelen felülemelkedni a saját korlátain. Ha pedig így van, Vona Gábor politikai jövője is bizonytalan. A 2016-os tisztújításon a küldöttek ötöde nem rá szavazott, pedig akkor még a botrányok előtt álltunk. Azóta a pártelnök népszerűsége lejtmenetbe került, nagyon sokan elhagyták a pártot, vidéki alapszervezetek oszlottak fel, üresedtek ki. A Jobbik elveszteni látszik stabil második helyét is, ha ma lennének a választások, egy széles körű baloldali összefogás szinte biztosan lejjebb srófolná őket a politikai piacon.

Izgalmas kérdés az is, hogy ha a Jobbik nem nyeri meg a választásokat, mi lesz a pártelnök sorsa. Vona Gábor ugyanis már tavaly bejelentette, hogy ebben az esetben lemond a pártelnökségről. Sokan úgy tartják, egyszerű blöff az egész, Vona Gábor valamilyen helycserével vagy látszatváltozással marad, ahol volt. Mindenesetre érdemes belegondolni abba, hogy egy választási vereség esetén milyen jövője lehet annak a pártnak, amelyben szinte mindent egyetlen ember akaratára, tekintélyére, teljhatalmára alapoztak, és ezért még a saját alapszabályukat is átalakították.

Maga Vona Gábor kétértelműen forgatta a szót tavaly nyáron, amikor a Magyar Nemzet esetleges lemondásának részleteiről faggatta. Ebből határozottan úgy tűnik, hogy választási vereség esetén lemond, de mégis a helyén szeretne maradni:

„Vona Gábor: Ha így alakul, le fogom vonni a konzekvenciát, és lemondok. Én vállalom a felelősséget, ha győzünk, akkor is, ha veszítünk, akkor is.

Kérdés: Automatikusan le tud mondani az elnök a Jobbikban, vagy jóvá kell hagynia a párt valamelyik vezető testületének?

Vona Gábor: Ha lemondok az elnökségről, akkor össze kell hívni egy rendkívüli tisztújító kongresszust, ahol meg kell választani a párt új vezetését.

Kérdés: Vagyis indulhat ön is újra?

Vona Gábor: Igen, de hogy mi lesz, az majd eldől. Ha mondjuk egy százalékkal szenved vereséget a Jobbik, az nem feltétlenül jelent a politikai pályafutásomban olyan törést, ami miatt le kell vonulnom a pályáról.”

Arra a kérdésre, hogy a Jobbik néppárti fordulata őszinte elhatározásból fakad, vagy egy szélsőjobboldali párt alakoskodása, nem adhatunk biztos választ. Talán mindkettő. Vona Gábor és erős embere, Szabó Gábor pártigazgató minden bizonnyal hitt abban, hogy a Jobbikot profibbá kell tenni, és rövid úton meg kell szabadulni olyan önjáró figuráktól, mint Lenhardt Balázs, Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd. Ugyanakkor a Jobbik története világosan megmutatja, hogy a változások mögött soha nem valamiféle magasztos cél vagy politikai realitás, kizárólag a párt vezetésének egyéni ambíciói rejtőztek. Éppen azért fenntartásokkal kell kezelni az olyan állításokat, hogy a Jobbik soha nem lépne szövetségre a baloldali pártokkal. Az együttműködés ugyanis már évek óta folyik az önkormányzatokban, a Jobbik sok helyütt összefogott az MSZP és a DK politikusaival, és polgármesteri, alpolgármesteri helyekhez jutott, itt-ott még testületi többséget is szereztek. Ebből nyilvánvaló, hogy adott esetben a Jobbik jelenlegi vezetése bárkivel összefogna, ha hatalom és pénz járna vele. A tavaszi választásokon valahogy mégis álcázni kell az együttműködést, hiszen a Jobbik támogatóinak zöme nemcsak a Fideszt, de a baloldalt sem szívleli, éppen ezért közös lista kevésbé, egyeztetett jelöltállítás annál inkább elképzelhető. A Jobbikot pénzelő, plakáthelyeket, sajtót biztosító Simicska Lajos nem válogatós, ha bosszúról van szó, a közös cél a Fidesz lejáratása, hiteltelenítése.

Akárhogy is lesz, a Jobbik tizenkilencre húzott lapot a néppártosodással. Bár a kísérlet egyelőre sikertelen, tavasszal kiderül, végleg befuccsoltak-e.

Lass Gábor, Szentesi Zöldi László

Ember Zoltán Levente, az Iránytű Intézet kutatásvezetője

Nem tartozom azok közé, akik szerint a 2018-as választás előre lefutott. Orbán Viktor a tusványosi beszédében is arra figyelmeztette szavazóit, hogy komoly tétje van a választásoknak. A jövőt illetően a Fidesz sem olyan magabiztos, mint a 2014-es választások előtt. Jelenleg szűk többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének – hasonlóan, mint 2013-ban –, viszont az ellenzéki szavazók 2017-ben rosszabb véleménnyel vannak a kormányról, mint négy éve. Nagy jelentősége lesz annak, hogy az ellenzéki szavazók melyik pártot tekintik a Fidesz kihívójának. Ilyen szempontból a Jobbik stratégiája világos: a kihívó szerepének megszerzése. Nem feltétlenül az a céljuk, hogy ősszel a közvélemény-kutatók 30 százalék körül mérjék a pártot, hanem inkább az, hogy a baloldali és a bizonytalan szavazók a Jobbikban lássák a Fidesz kihívóját a választást közvetlenül megelőzően. A néppártosodás célja a Jobbik imázsának javítása volt. Ez az imázsváltás eleinte főleg a Fidesz szavazóinak szólt, de a kormánypárt kétmilliós tábora annyira egyben van, hogy a Jobbik már lemondott a Fidesz-szavazók tömeges átcsábításáról. A baloldalon viszont vákuum van. A Jobbik megítélése a baloldalon és a bizonytalanoknál lényegesen jobb, mint korábban, közülük sokan fogékonnyá váltak a Jobbik üzeneteire. Nem valószínű, hogy ősszel a Jobbik népszerűsége hirtelen megugrik, inkább az fordulhat elő, hogy a választások előtt egy-két hónappal annyira megerősödnek, hogy a Fidesz nem fog tudni egyedül kormányt alakítani. Bármennyire is befagyott a magyar pártrendszer, jelenleg semmit nem lehet kizárni. Sem Vona Gábor, sem Botka László kétharmados győzelmét. Ezt annak ellenére így látom, hogy Orbán Viktor a szavazótáborának jelenlegi méretével teljesen elégedett lehet.


Virág Andrea, a Republikon Intézet kutató-elemzője

Bár semmi meglepő nincs abban, hogy a Jobbik azt kommunikálja, ők a kormányváltó erő, a párt nem tart ott, hogy egyenlő erejű kihívója legyen a Fidesznek. 2016 ősze után folyamatosan csökkent a népszerűségük, amit csak tavaszra sikerült megállítaniuk, nem kis részben a plakátkampánynak köszönhetően. Kutatásaink szerint a kvótanépszavazás után a pártválasztók körében 20 százalék felett voltak, azóta a pártot folyamatosan 20 százalék alatt mérjük. A Jobbik nehéz helyzetben van, mert nem nagyon tud olyan témát találni, amely hozzá köthető és foglalkoztatná a választókat. A civiltörvény és a CEU-ügy kapcsán csökkent a kormány népszerűsége, de ezek inkább baloldali, liberális témák voltak. A béruniós népszavazás pedig európai uniós kezdeményezés, amely a Jobbik egykori EU-ellenes politikájának eléggé ellentmond. A néppártosodási törekvések nem hoztak pluszszavazatokat, sőt, inkább népszerűség-csökkenés történt. Pár hónapja végeztünk egy regionális pártpreferencia-kutatást, ahol azt láttuk, hogy a Jobbiknak regionálisan kiegyensúlyozódott a támogatottsága. Így, egy egyenletesen közepesen alacsony támogatottsággal nagyon nehéz egyéni kerületet nyerni bárhol az országban, ezért ilyen szempontból a néppártosodás még hátrányos is lehet.


Kiszelly Zoltán politológus, a Kodolányi János Főiskola docense és a Századvég Politikai Iskola tanára

A közvélemény-kutatási adatok alapján a Jobbik stabilan 15-20 százalék között van, így a 2018-as választások után jó eséllyel meg tudja tartani jelenlegi pozícióját. A centrális erőtérben a Jobbik jobbszélen helyezkedik el, és hiába próbál néppártosodni, a legtöbb szavazó fejében még a régi Jobbik él. Vona Gábor 2013-ban hirdette meg a néppártosodást. Azóta négy év eltelt, de a Jobbik helyzete nem sokat változott. Már négy éve sem volt proteszt hangulat, ráadásul azóta erősödött a hazai gazdaság, elindult a bérnövekedés, ami szintén nem kedvez a Jobbik választási esélyének. A bérunió ötlete hasonló, mint a szocialisták feltétel nélküli alapjövedelemről szóló ígérete, de mindkettő a szociális demagógia kategóriája. A Jobbik olyan magabiztos, mint amilyen négy évvel ezelőtt is volt, ez azonban csak kincstári optimizmus. A Jobbik eladta magát egy oligarchának, és egy oligarcha bosszújának eszközévé váltak, így a „Tiszta kézzel” kampányuk nem működik. Kérdés, ha a bosszú nem sikerül, a támogató meddig akarja finanszírozni a pártot. Az európai parlamenti választások 2019 májusában lesznek, tehát a jövő évi választások után minimum még egy évig kellene a pénz. A Jobbik be akarja lavírozni magát az esélyes kihívó szerepébe. Vona Gábor azért szeretne vitázni Orbán Viktorral, mert abban bízik, hogy aki elégedetlen Orbán Viktorral, az mind a Jobbikra szavaz. Mindenesetre most nem a Jobbikon múlik, hogy jól szerepel-e a választásokon, mert eddig mindig csak akkor tudott erősödni, ha a kormány hibázott.

Zavar és káosz

„A baloldali szavazók számára is elfogadható alternatívává vált a Jobbik.”

(Horn Gábor, az SZDSZ volt ügyvivője)


„A helyzet az, hogy a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el. (…) Egy néppárt valójában nem is magának keres lelket, hanem a népnek. Egy néppárt lelke akkor erős, ha az nem csupán a párt tagjait, hanem a nemzet egészét »lelkesíti«. A feladat tehát már nem csupán annyi, hogyan adjunk a Jobbiknak lelket, hanem az, hogy olyat adjunk, amely a magyar népet is magával ragadja.”

(Vona Gábor)


„Ha az elmúlt időszakban a néppártosodást nem vittük volna végig sikerrel, nem váltunk volna nemzeti rétegpártból egy nemzeti néppárttá, akkor ma nem támadna bennünket a Fidesz.”

(Vona Gábor)


„A Jobbik útja, politikai iránya egyértelmű. Mi, jobbikosok szeretjük ezt az országot, és aszerint cselekszünk, hogy éppen mit tartunk a nemzet érdekének.”

(Volner János, a Jobbik frakcióvezetője)


„Azt gondolom, hogy a következő parlamenti választás igazi, valós tétje egyetlenegy dolog, mégpedig az, hogy Vona Gábornak sikerül-e megszerezni a kétharmadot.”

(Simicska Ádám, Simicska Lajos fia)


„A Fidesz helyében nem lennék optimista. Biztosak vagyunk abban, hogy le fogjuk váltani ezt a kormányt.”

(Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője)


„A Jobbik elhatárolódott a valódi jobboldaliságot jelentő radikális értékrend képviseletétől, alternatíva nélkül hagyva nagyon sok embert.”

(Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője)


„Vagy a Jobbik váltja le a Fideszt, vagy senki.”

(Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője)


„Nem megszavazni a CEU előjogait megnyirbáló törvényt, majd odaállni Gyurcsányék mellé jogállamiságról papolva? Mindez világosan jelzi, hogy ez a párt teljesen kifordult önmagából.”

(Borbély Zsolt Attila, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője)


„A Fidesz a Jobbik programját hajtja végre, mondta Vona Gábor nem egyszer, hanem sokszor. Nos, felmerül a kérdés, hogy a generációnk várhat-e változást egy olyan párttól, amelynek elnöke a Fidesz politikájára azt mondja, hogy az olyan, mint az övék?”

(Torzsa Sándor, a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom elnöke)


„A kormányra kerülés oltárán minden feláldozható? Tiszta beszéd és harcos értékképviselet helyett mára maradtak az arcpirítóan demagóg jelmondatok egy zavaros ideológia mentén, és az elvtelen megalkuvás akár a velünk ellenséges csoportokkal is, a szavazatmaximálás reményében.”

(Sarkadi Attila, a Jobbik egykori pomázi elnöke)