Új időszámítás indul a szuperkórházakkal

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Tágas, barátságos, világos belső terek, egy- és kétágyas kórtermek, a jelenleginél sokkal jobb munkakörülmények jellemzik majd a három leendő fővárosi szuperkórházat, amelyekben minden a betegek biztonságos és gyors ellátását fogja szolgálni - nyilatkozta a Magyar Időknek Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A lap hétfői számában megjelent cikk szerint a miniszteri biztos elmondta: mindhárom centrumkórháznak a sürgősségi ellátás csúcsintézményének kell lennie, alapelvárás, hogy az év minden napján és minden órájában alkalmasak legyenek a súlyos állapotú betegek fogadására. Úgy kell megtervezni a betegutakat, a diagnosztikát és minden egyebet, hogy például tarthatók legyenek azok az időablakok, amelyeken belül egy stroke-on vagy szívinfarktuson átesett, illetve egy súlyos koponyasérült ellátását meg kell kezdeni.

A szuperkórházak tervezésénél figyelembe kell venni a betegkomfortot és a higiénés szempontokat is, ezeket szolgálják egyebek mellett az egy- és kétágyas, illetve rugalmasan változtatható nagyságú kórtermek. Elvárás, hogy lehetőség szerint minden betegszoba kapjon természetes fényt, és a kórházi dolgozók munkakörülményeit is minden korábbinál jobban igyekeznek javítani például azzal, hogy a nővérpultokat a kórtermekhez közelebb helyezik el - ismertette Cserháti Péter.

A három szuperkórházra jelenleg még csak tervkoncepciók léteznek: látványtervek, strukturális elképzelések, amelyek alapján először végleges tervkoncepció készül. Ezt követően készülhetnek el a kerületekkel, a fővárossal és a szakhatóságokkal egyeztetett engedélyes tervek, végül a kiviteli tervek, amelyekben már pontosan meg kell határozni a várható költségeket, vagyis akkor látható, hogy az egyes beruházások mennyibe kerülnek - írta a lap.