A miniszterelnök már dolgozik az új kormánystruktúrán és feladatmegosztáson, amelyhez a kormánypártok elnökségétől megkapta már a felhatalmazást.

Fotó: képernyőkép, hirado.hu

Új kormányzás lesz, jelenetős részben új struktúrával és jelentős részben új szereplőkkel, hiszen választ kell adni a migráció és a nemzeti szuverenitás megvédésének kihívásaira – nyilatkozta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az M1 aktuális csatornának szerdán.

Magyarország döntött, az emberek megjelölték, mi a választás legfontosabb kérdése, ezáltal pedig a következő négy év legfontosabb kérdései is: a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás megvédése – fejtette ki a miniszter.

Négy évvel ezelőtt még nem volt migráció, és nem akartak még sokan európai egyesült államokat a nemzetek Európája helyett – emlékeztetett. Ma ezek mind ott vannak az asztalon, így egy új kormányzati struktúrának ezekre a kihívásokra kell választ adnia.

Ezért a kormány az eddigi rendben befejezi a munkáját, a miniszterelnök pedig szerdán megkéri a kabinet tagjait: készítsék el az elmúlt időszak lezárását és az átadás-átvétel dokumentációit – folytatta.

„Ha nem akarunk migrációt – és az emberek úgy döntöttek, hogy ők akarják eldönteni, kivel élnek együtt -, akkor nekünk azt is meg kell mondanunk, hogyan kezeljük a népesedés kérdését” – mutatott rá, egy még erőteljesebb, még határozottabb családközpontú politikát tartva szükségesnek.

Magyarország olyan szövetségeseket is találnia kell nagyobb számban, „akik velünk együtt képviselik a nemzetek Európáját. Nem szabad engednünk, hogy a fejünk felett hozzanak meg olyan döntéseket, amelyek aztán meghatározzák a magyar emberek életét” – hangoztatta.

Mindenkinek ezeket a feladatokat kell első helyen kezelnie – közölte. A miniszterelnök már dolgozik az új kormánystruktúrán és feladatmegosztáson, amelyhez a kormánypártok elnökségétől megkapta már a felhatalmazást, és amelyet a parlament elé terjeszt majd annak megalakulása után.

A teljes beszélgetést és beszámolót a hirado.hu oldalán IDE kattintva tekintheti meg.

(MTI)