Újabb magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába hétfő reggel, a huszonöt emberből álló egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.

Fotó: MTI, Balogh Zoltán



A rendőröket Papp Károly országos rendőrfőkapitány búcsúztatta Budapesten, a Készenléti Rendőrség központjában.
    
Az altábornagy elmondta, hogy a kontingens harminc napig teljesít majd szolgálatot Macedóniában, járőr-, kísérői és őrzési feladatokat ellátva.
    
Megjegyezte, hogy ez már a hatodik olyan magyar rendőri egység, amely Macedóniába indul, a korábbi öt kontingensben hetvennyolcan utaztak ki.
    
Felidézte, hogy az elmúlt egy évben tíz országban mintegy kétszázhetven magyar rendőr látott el határrendészeti feladatokat, a fogadó országok rendőri vezetői mindenhonnan magas szintű munkáról és tevékenységről adtak visszaigazolást. Legnagyobb létszámban Szlovéniába, Szerbiába, Macedóniába és Görögországba utaztak magyar rendőrök.
    
A most kiküldött egység a macedón rendőrség irányításával és felügyeletével, saját felszerelésével látja majd el tevékenységét.
    
A rendőrök kiemelt feladata lesz az államhatárok jogellenes átlépésének megakadályozása, a szabályozott belépés biztosítása, a lezárt balkáni útvonalon a migránsok mozgásának ellenőrzése – közölte Papp Károly.
    
Ezenkívül hatékonyan közre kell működniük az embercsempészet megelőzésében, valamint az embercsempészek felderítésében is – mondta, hozzátéve: idén mintegy száznyolcvan eljárást indítottak Magyarországon embercsempészet miatt.

(Forrás és fotó: MTI)