„Ha az ellenzéki közös listát keresi, megtalálta!” címmel osztotta meg gondolatait szokásos vasárnapi fröcsögése keretein belül Ujhelyi István, aki nagyon optimista pártja esélyeit illetően.

Fotó: MTI, archív

Ujhelyi az Orbán-kormány megroppantásáról ábrándozik, az MSZP-P összeborulást pedig innovatív ellenzéki csodaszerként mutatja be közleményében.

Miközben Orbán Viktort és a fideszes politikusokat már a saját pártcsaládja is kilöki magából, addig az MSZP egyre szorosabb és szélesebb szövetségeket köt

– dörzsöli tenyerét a szoci EP-képviselő, aki büszkén emlékeztet, nemrég vendégül látták Frans Timmermanst és hétfőn hozzájuk érkezik a német igazságügy-miniszter is.

A magyar választók többségi akarata, hogy mielőbb közösen megroppantsuk az orbáni rezsimet és véget vessünk a narancselit szabad rablásának. A május 26-i európai parlamenti választáson lehetőségünk lesz piros lapot mutatni Orbánnak és bűnbandájának!

– álmodozik minden alap nélkül Ujhelyi. Úgy értékel, a szocik meghallották a nép hangját, és óriási lépéseket tettek az ellenzéki összeborulás érdekében: 

Meg is teremtettük az egységet az utcán és megteremtettük az egységet a parlamentben. Az MSZP meghatározó és kezdeményező ereje volt az elmúlt hónapok ellenzéki akcióinak és a kormánypártokat leleplező, védekezésre kényszerítő eseményeinek. (…) Kezdeményezésünkre koordinálunk például a pártokkal a szavazóköri delegáltak kiválasztásában. Az, hogy az ellenzéki közös EP-listán nem szerepel mindegyik ellenzéki erő, nem a mi döntésünkön múlt. A Párbeszéddel, a Radikális Európai Demokraták mozgalmával, a diákok érdekeit megjelenítő legfiatalabb EP-képviselőjelölttel, a devizakárosultakkal, valamint a progresszív európai alapítványokkal együttműködve létrehoztuk a legerősebb Európa-párti listát, az egyetlen ellenzéki közös listát. Aki tehát az ellenzéki együttműködés listáját keresi, az MSZP és a Párbeszéd közös listája lesz a választása. Orbán barátai és szövetségesei egyre csak fogynak, mi pedig egyre többen vagyunk

– veri a mellét a szoci politikus.