Újra előkerült a kötelező kvóta ötlete a pénteken véget ért kétnapos uniós csúcstalálkozón Brüsszelben – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán szombaton.

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata

Fotó: Somfai Sándor/Demokrata, archív

Az illegális bevándorlók folyamatos beáramoltatásának lehetősége az új európai paktumnak nevezett, a köznyelv által „Soros terv 2.0”-nak elkeresztelt dokumentumban is megjelent – tette hozzá.

Elmondta: a csúcstalálkozón született, a migráció témájában a konklúziókat tartalmazó dokumentum középpontjában az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) megerősítése áll, illetve az a hamis tételmondat, amely szerint csökken a migrációs nyomás.

Ez nem igaz – hívta fel a figyelmet -, hiszen Törökország ugyan feltartóztatja a migrációs hullámokat, de ha ez megváltozik, akkor hatalmas tömegek indulhatnak el a kelet-mediterráni útvonalon.