Fotó: mti, czeglédi zsolt
Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

Ukrán lajstromjelű és valószínűleg keleti irányból érkezhetett az a tizenegy migránst szállító repülőgép, amelyet még hétfő este találtak meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjén határában – tudta meg az MTI tudósítója szerdán a helyszínen. A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel közölte: a honvédség már az ország légterébe történő berepülése előtt jelzett a gépről az illetékes szerveknek.

Az An-2-es típusú repülőgép a településtől nagyjából egy-két kilométerre, mezőgazdasági területen áll. A lefoglalt kisrepülőt a katasztrófavédelem munkatársai és a nyíregyházi Tréner Kft. szakemberei szétszedik, darabjait daruval trélerre emelik és a nyíregyházi repülőtérre szállítják.

Fedor Rita, a megyei rendőrkapitányság szóvivője újságíróknak elmondta, egy szabadnapos rendőr riasztotta kollégáit hétfő este, hogy kállósemjéni háza fölött egy alacsonyan szálló kisrepülőt látott. A rendőrség kutyákkal és hőkamerákkal átkutatta a terepet. Az An-2-es leszállási helyétől nem messze lévő község templomkertjében nyolc vietnami állampolgárra bukkantak.

Az egyik helyközi autóbuszjáraton további három, magát afgán állampolgárnak valló külföldit fogtak el – tette hozzá. A szóvivő közlése szerint a kisgép személyzetét továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Az ukrán lajstromjelű gép keleti irányból, illegálisan lépett be Magyarország légterébe – mondta Fedor Rita.

Arra az újságírói felvetésre, miszerint a gép valószínűleg már nem első alkalommal landolt a környéken, a szóvivő azt mondta, vizsgálják, hogy a gép korábban beléphetett-e az ország légterébe.

Az MTI információi szerint a repülőgép landolás után valószínűleg elakadhatott a szántásban, ezért nem tudott ismét felszállni, a gépet így elhagyta a személyzet és valamennyi utas.

A migránsokat őrizetbe vették, a rendőrség embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

Az An-2 a második világháború után a Szovjetunióban, az Antonov tervezőirodában kifejlesztett egymotoros, kétfedelű szállító repülőgép, 2004-ig körülbelül 18 ezer darabot gyártottak belőle. A Magyarországon csak Ancsának becézett gép nem számít korszerűnek, ennek ellenére a pilóták szerint az egyik „legkezesebb” repülőgép a világon.

A gép hatótávolsága 845 kilométer, legnagyobb sebessége 258 kilométer/óra, legnagyobb repülési magassága 4500 méter.

A HM az MTI megkeresésére kifejtette: a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központja 24 órás légtérvédelmi készenléti szolgálata a NATO integrált légvédelmi radarrendszerével folyamatosan figyeli az ország légterét. A szolgálat hétfőn a kora esti órákban már az országba lépés előtt észlelte a Magyarország légtere felé alacsony magasságban közeledő azonosítatlan kis repülőgépet. Annak helyzetéről, mozgásáról és haladási irányáról – az eljárásrendnek megfelelően – folyamatosan tájékoztatta az illetékes szervezeteket, ezzel együtt a határvédelmi szolgálatba bevont rendőri erőket.

A rendőrség határvadász egységei azonnal életbe léptették az ilyen esetekre vonatkozó rendszabályokat, aktivizálták erőiket. A kisgép magasságvesztése nyomán a radarjel megszűnt. Ezután az országhatárt átlépve az azonosítatlan kisgép leszállt, amelyet követően a rendőrség haladéktalanul intézkedni tudott. A radarjel megszűnése okán az ország légvédelmi rendszerébe bevont Gripen vadászrepülőgépek felszállása az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem volt indokolt – írta a HM.

(MTI)