Lassú változás figyelhető meg az európai politikában a migrációval kapcsolatban, ez pedig a V4-országokból indult – jelentette ki az Alapjogokért Központ igazgatója az Echo TV Echo-Mérleg című műsorában

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Szánthó Miklós szerint ehhez az irányhoz egyre több állam csatlakozik, ezek közül kiemelt szerepe van Ausztriának, amely a migráció kérdésében a visegrádi országokkal tart, ennek látványos eredménye volt a V4-es találkozó Sebastian Kurz részvételével.

Pócza István, a Századvég Kutatója elmondta: a legfontosabb az, hogy az EU jövőjével kapcsolatban az Ausztriával kiegészült V4-es csoport ugyanúgy gondolkodik. Hozzátette: a migráció az a kérdés, amiben leginkább meg lehet fogni, hogy a globalisták és a szuverenisták között szembenállásnak mi az alapja.

„Ez a küzdelem még el sem dőlt, de közben az uniós költségvetéssel kapcsolatban ugyanez a vita már elkezdődött” – emlékeztetett az elemző.

A vasárnapi minicsúccsal kapcsolatban Szánthó Miklós elmondta, hogy ezt informálisan Angela Merkel kezdeményezte, innen is látható, hogy EU-t politikailag Berlinből irányítják. 

„A cél az lehetett, hogy éket verjenek a visegrádi országok közé. Azt akarták, hogy a csehek és a szlovákok vegyenek részt a minicsúcson, ezáltal feszültség alakuljon ki a V4-ek között, így az uniós csúcson már könnyebb lenne meggyőzni azokat államokat, akik nem támogatják a migrációt” – véli az Alapjogokért Központ Igazgatója.

De ez egy kétségbeesett próbálkozás volt – tette hozzá.