A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy az Ukrajnából kiutasított beregszászi magyar konzul a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt számoljon be arról, hány Kárpátalján élő magyar állampolgárt fenyeget veszély.

Fotó: MTI, archív, szerk. 

Vadai Ágnes, a bizottság DK-s alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap több száz, magyar állampolgárságot felvett ember adatait hozta nyilvánosságra, akiket hazaárulónak tart és deportálna.

Az országgyűlési képviselő a kialakult helyzetért a magyar kormányt okolta. Szerinte a kabinet csak kihasználta a Kárpátalján élőket, mert a „választáson kellett a szavazatuk, de utána odadobták őket az oroszoknak és az ukrán szélsőjobbnak”. A kettős állampolgárok adataival eredetileg csak a magyar állam rendelkezett, de a szélsőséges ukrán honlap készítői azt állítják, hogy a listát az orosz titkosszolgálatoktól lopták – jegyezte meg.

A DK továbbra is úgy gondolja, hogy aki soha nem élt Magyarországon, az ne szavazhasson, de ugyanakkor meggyőződése, hogy szót kell emelni minden magyarért – szögezte le a politikus.

Arra a kérdésre, hogy mit tennének, ha a DK lenne kormányon, Vadai Ágnes azt felelte, hogy akkor ilyen helyzet ki sem alakulhatott volna. Milyen biztonsági körülmények uralkodhatnak a beregszászi konzulátuson, ha oda bejuthat egy ukrán határőr, aki rejtett kamerával felvételeket készít az állampolgársági vizsgáról? – kérdezett vissza a frakcióvezető-helyettes. Hozzátette, olyanok is magyar állampolgárságot kaptak, akik erre nem lettek volna jogosultak.

Vadai Ágnes hangsúlyozta, a megoldás az lenne, ha a két ország kormányai folyamatosan tárgyalnának az ukrajnai magyarok érdekében, mert ezt az ügyet „ökölrázással” nem lehet megoldani.

https://www.facebook.com/dk365/videos/1954029201344331/