Várhatóan összegyűlik a szükséges egymillió aláírás az őshonos európai kisebbségek érdekében indított Minority SafePack kezdeményezés keretében – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a kezdeményezésről rendezett konferencián hétfőn, Budapesten.

Az államtitkár felidézte: 2017 májusában a FUEN (az európai nemzetiségek föderatív uniója) 15. kongresszusán indult el az akció, amelynek lényege, hogy hét uniós tagállamban egymillió aláírást kell gyűjteni április 3-ig, hogy az unió érdemben foglalkozzon az őshonos európai kisebbségekkel.

Felhívta a figyelmet arra: 60-70 millió embert érint ez a kérdés Európa-szerte.

A kezdeményezéshez Magyarország is kapcsolódott, s mostanra mindenhol felgyorsult az akció.

Úgy fogalmazott: „jó biztonsággal” lehet mondani, meglesz a szükséges számú aláírás, de ezért meg kell tenni mindent. Hangsúlyozta, többet kell összegyűjteni a szükséges egymilliónál az esetleges hibás kitöltések miatt.

Kitért arra: a 13 hazai nemzetiség is a kezdeményezés mellé állt, ez őket legalább annyira érinti, mint a magyarságot. Ők is az ország minden területén, szinte minden településen jelen vannak – jegyezte meg az államtitkár.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója rámutatott arra: sokak számára úgy tűnik, a Minority SafePack egy magyar ügy, de ez egy összeurópai ügy is egyúttal. Az állampolgári kezdeményezés szabályai szerint nem is lenne elég csak a magyarok aláírása – mondta.

Az utóbbi néhány évben igen aktív volt Magyarország és a külhoni magyar kisebbség a kisebbségi jogok kiterjesztése területén – közölte, hozzátéve: ezek sorába illik a Minority SafePack kezdeményezés is.

Kitért arra is: meglehetősen kevés aláírás gyűlt össze Belgiumban, valószínűleg úgy tekintik, rendezett a nemzetek ügye. Az Egyesült Királyságban hasonló a helyzet, de Cipruson is kevesen írták alá a kezdeményezést, ahogy Csehországban és Olaszországban is.

Vincze Loránt, a FUEN elnöke közölte: úgy tűnik, megvan a szükséges hét tagállam, és már csak minimális számú aláírás hiányzik. Reálisan nézve a számokat, az elmúlt hetek dinamikája alapján meglehet az aláírásszám, de az utolsó tartalékokat is ki kell használni, s ez különösen igaz Magyarországra, 80-100 ezer aláírás hiányzik esetünkben. Ugyanakkor a hétvégén három nap alatt 10 ezer aláírás gyűlt össze – jegyezte meg.

Közölte: már most sikertörténet a kezdeményezés; a magyar nemzet, a határon túli magyarok, az európai őshonos kisebbségek közös sikere. Szintén úgy látja: összességében nem magyar ügyről van szó, mostanra európai mozgalommá nőtte ki magát a kisebbségvédelmi kezdeményezés. Bízik abban, sikerül „jó irányba fordítani Európát” az érintett kisebbségek jogait illetően.

Ez Magyarországon pártokon túlmutató ügy lett, s támogatták a közjogi méltóságok is – jegyezte meg.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tavalyi ülésén fogadták el azt a határozatot, amelyben külön kérték az embereket, támogassák a kezdeményezést. December közepére született meg a háttér, amely az aláírások gyűjtését országosan lehetővé tette. Igyekeztek a pártokat, az egyházakat, a civil szervezeteket, a hallgatói önkormányzatokat megszólítani – jelezte, hozzátéve: mostanra a közvélemény tájékozottabb része számára a téma nem ismeretlen. 

Ismertetése szerint az e-aláírások száma eléri a 140 ezret, a papíralapú aláírásoké náluk megközelíti a 150 ezret. Emellett az agrárkamara 100-120 ezer aláírás összegyűjtését vállalta, s a munka jelentős részén túl vannak.

A vajdasági magyarok is néhány tízezerrel csatlakoznak majd az aláírásokhoz. A fővárosi ünneplők közül március 15-én pedig sokan jelezték, már aláírták – közölte.

„Reálisan” átlépte a 400 ezres számot a magyarországi aláírások száma – összegzett a főtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Postán keresztül ingyenesen vissza lehet küldeni az íveket, és a postákon is alá lehet írni azokat. Napilapokban, megyei lapokban ingyenes válaszborítékkal még egyszer megtalálhatók lesznek az ívek.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke azt mondta: igyekeztek népszerűsíteni a kezdeményezést, a közösségüknek elmagyarázni, miért lenne fontos az európai szabályozás.

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke kiemelte: az uniónak igazából nincsenek saját kisebbségjogi standardjai. Remélik, ebben változás lehet. Azt is remélik, hogy olyan uniós támogatáspolitikák jönnek létre, amelyek kifejezetten kisebbségi közösségeket, csoportokat céloznak meg – közölte.

MTI