Kétpilléres nyugdíjrendszert ígér kormányra jutása esetére a Demokratikus Koalíció; a munkanyugdíjat ötvenezer forintos alapnyugdíjjal egészítenék ki – ismertette Varju László alelnök hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Varju László azt mondta, ha növekszik a gazdaság, akkor az infláció felett növelik majd a nyugdíjakat, és törvényben rögzítik a nyugdíjas fogyasztói kosár tartalmát. Felülvizsgálják a rokkantnyugdíjasok és a korkedvezménnyel nyugdíjba vonultak helyzetét is.

A politikus szerint jelenleg „nagy nyugdíjátverésnek vagyunk szemtanúi”: a „kormánypárti propaganda” azzal ámítja a nyugdíjasokat, hogy a kabinet nagylelkűsége miatt kapnak többletnyugdíjat, miközben a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium még egy a Bajnai-kormány által elfogadott törvény alapján jár.

Varju László hangsúlyozta, hogy a nyugdíjkorrekció az átlagos nyugdíjak esetében 12 ezer forint körüli összeg, de az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők ennél kevesebbet kapnak. A nyugdíjprémium maximuma szintén 12 ezer forint, de akinek nyolcvanezer forintnál alacsonyabb a járandósága, az szintén kevesebbet kap – tette hozzá.

Az alelnök azt mondta, sok nyugdíjas jelezte, hogy a hozzájuk érkezett plusz összeg lényegesen alacsonyabb annál, mint amivel számoltak, illetve egyesek nem is kapták meg a nekik járó emelést.

Arra a kérdésre, hogy az MSZP-kormányok idején tudtak-e nyugdíjprémiumot fizetni, azt válaszolta, hogy a szocialista kabinet a lehetőségeihez mérten emelte a nyugdíjakat. Gyurcsány Ferenc kormányzása idején zárkóztatták fel a legalacsonyabb nyugdíjakat – közölte. A 13. havi nyugdíjat a gazdasági világválság miatt kellett megszüntetni – tette hozzá.

Varju László véleményét arról is kikérték, hogy a Czeglédy-ügyben várhatóan kihallgatják Gyurcsány Ferenc feleségét, Dobrev Klárát. A képviselő azt felelte, hogy a kormányzat politikai ügyeket kreál. A DK-sok eleget tesznek állampolgári kötelességeiknek, annak ellenére, hogy ez az ügy egy „politikai halandzsa”, amelyben le akarják járatni azt a szombathelyi képviselőt, aki többek között feltárta a „fideszes kábítószeres bandának (…) a dorbézolását” – fogalmazott.

Egy másik kérdésre ismét kijelentette, hogy a DK-nak nincs együttműködési szándéka a Jobbikkal, a demokratikus pártokkal akarnak együttműködni a kormányváltás érdekében.

MTI