Az MSZP szerint veszélyben van a Modern városok program beruházásainak megvalósulása.

Varga László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, három éve indult a Modern városok program, ezen idő alatt „Orbán Viktor és emberei” „körbe ígérgették az országot”, de az emberek a fejlesztésekből nem sok mindent láttak megvalósulni.

Hozzátette: annyira futotta, hogy kinevezték Kósa Lajost a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszternek, vagyis „ígéretügyi miniszternek”.

A szocialista politikus elmondta, a közel 3400 milliárd forintos program keretében egyébként is megvalósuló beruházásokat is megígértek.

Szerinte európai uniós forrásokból a program nélkül is járnának a helyben élőknek ilyen nagyságrendű fejlesztések. Hozzátette: az elmúlt években nagyon sok korábbi döntést visszavontak, több beruházás nem is valósul meg és több esetében jelentős a csúszás.

Varga László kitért arra, hogy szeptember közepéig a megígért összegek mintegy 10 százalékát fizették ki.

Az MSZP-s képviselő szólt arról is, hogy Kósa Lajos novemberben arról beszélt, az eredeti kalkulációkhoz képest sokkal többe fog kerülni a Modern városok program megvalósítása. Varga László szerint ezt a mondatot nem lehet máshogy értelmezni, minthogy megindult a kihátrálás a program egy része mögül.

Ezt felháborítónak tartják – hangoztatta, mejegyezve: lehet, hogy olyan modern beruházások ezek, hogy egy részük csak a 22. században fog megvalósulni.

MTI