Meghalt a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérülésekkel kezelt sérültje, akit a budapesti Honvédkórházban ápoltak – közölte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-vel.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be „a negyven év körüli férfi” halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott.
    
A férfi utas volt a buszon – közölte.
    
Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek – akit ötödikként szállítottak Magyarországra – kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.
    
Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható. 
    
Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá – tette hozzá Tamás Róbert.
    
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A most meghalt férfi a tizenhetedik halálos áldozata a szerencsétlenségnek. 
    
A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

MTI