Vona Gábor nem véletlenül mondja, ha nem sikerül megszerezniük áprilisban az abszolút többséget, lemond, mert van egy elvárás, egy megrendelés a párt felé egy tulajdonostól. Ha ezt nem sikerül teljesíteni, a Jobbiknak el kell számolnia a bukással, ami nehéz helyzetbe sodorhatja a pártot – mondta el az M1 Szemtől Szembe című műsorában a politikai elemző. Farkas Örs hozzátette, a jelenlegi állás szerint nemhogy közelednek, hanem sokkal inkább távolodnak a kitűzött céloktól.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Kirúgták a Jobbikból a nyugdíjas tagozat alelnökét, Erős Erzsébetet, miután kiderült, hogy több Facebook-bejegyzésben is zsidózott, cigányozott, és az erdélyi magyarság szavazati jogát vitatta. A most már volt jobbikos politikus a következőket írta a zsidókról: “Éljenek, lakjanak, de magyar politikába ne szólhassanak bele, és magas közéleti funkciót se tölthessenek be”.

Erős Erzsébet eltávolítását egyébként az a Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő jelentette be pénteken, aki pár éve még arról beszélt egy fórumon, hogy a zsidók felvásárolják Magyarországot. Nagy a kontraszt, ha figyelembe vesszük, hogy közben Kulcsár Gergely, szintén jobbikos országgyűlési képviselő a mai napig ott ül a Parlamentben, pedig emlékezetes, a politikus beleköpött a Duna-parton meggyilkolt zsidóknak emléket állított cipőkbe.

„Már a választók sem tudják, hogy melyik a Jobbik igazi arca”
A Jobbik körül az utóbbi időben egyébként egyre zavarosabb a helyzet. Maga a pártelnök, Vona Gábor néhány éve még úgy nyilatkozott, ha kiderülne róla, hogy zsidó, lemondana a pártelnökségről.

Látható, hogy teljes káosz és zavar uralkodik a Jobbik berkein belül, és ez nyilvánvalóan hatással van a párt támogatottságára is – vélekedett a Nézőpont Intézet ügyvezetője.

Fodor Csaba rávilágított: a Jobbik politizálása az elmúlt időszakban annyira ellentétessé vált, hogy most már a saját választói sem tudják eldönteni, melyik a párt igazi arca. Példaként említette, hogy Vona Gábor nemrég Karcagon tartott egy politikai eseményt, és habár a rendezvény után még rendkívüli sikerként aposztrofálták a zenés-táncos összejövetelt, másnap  a törzstáborhoz tartozók számon kérték a párt vezetését, mert cigány származású emberek is részt vettek a programon, mire a Jobbik pártsajtója fideszes provokációt emlegetett.

„Látható tehát, hogy folyamatosan megpróbálják a kettősséget fenntartani, csak a a választó ilyenkor felteszi azt a kérdést, hogy akkor most valójában melyik is a Jobbik igazi arca” – magyarázta Fodor Csaba.

„Nem kifizetődő a napról-napra való politizálás”
Az a Jobbik, amely a kétezres évek közepétől egy elég erős vízióval rendelkezett a magyar politikai életet illetően, radikális, nemzeti gondolatokat képviseltek, azonban 2-3 évvel ezelőtt vettek egy néppártias fordulatot, amely egybeesett a migráció kérdéskörével – kommentált a politikai elemző.

Farkas Örs úgy látja, a migráció egy tipikusan olyan kérdés volt, ahol az ilyen típusú pártok megfogalmazhatják a saját véleményüket, csak a Jobbiknak a legnagyobb problémája, hogy a kormánypártok jóval mindenki előtt mondták ki a véleményüket a migráció témájában.

Rávilágított: a Jobbik elvesztette a fentebb említett víziót, és hirtelen váltott egy napról-napra élő politizálásra, aminek az lett az eredménye, hogy nyitottak olyan társadalmi csoportok felé, amelyek a Jobbikban korábban abszolút nem voltak elfogadhatók.

Farkas Örs hozzátette, emellett elkezdtek egy budapesti kampányt folytatni alapvetően liberális baloldali választók felé, és jelenleg  identitásválságba került a párt. A politikai elemző úgy látja, a 2018-as választásokra megpróbálják maximalizálni a szavazatokat, és ennek az eszközeit láthattuk az elmúlt hetekben egyre drasztikusabban kibontakozni.

„Egy olyan választó, aki korábban abszolút kiállt a Jobbik politikája mellett, ma el kell, hogy hagyja a pártot, mert a Jobbik vezetése új szeleket fúj. Egy biztos: amíg a Jobbik ennyire következetlen marad, addig biztos, hogy nem fog növekedni a támogatottsága” – fűzte hozzá.

A közvéleménykutató intézet ügyvezetője szerint jelenleg a Jobbik támogatottsága csak alulról súrolja a 2014-es eredményeket.

„Ezzel a balra pozicionálással teljesen elvesztette az irányt a Jobbik. Már nem az a kérdés, hogy sikerül-e áttörni az üvegplafont, hanem az, hogy a részben lecserélődött, de megmaradt tábort meg tudják-e tartani 2018 áprilisáig. Nyilvánvaló, hogy nagy a tét ebből a szempontból, hiszen Vona Gábor elmondta, hogyha önállóan nem sikerül az ország élére kerülnie a Jobbiknak, akkor le fog mondani. Mintha már ő is érezné, hogy nem fog ez összejönni, és már arról is beszélt, hogy együttműködne a Momentummal, vagy az LMP-vel, de ezek a pártok is látják, hogy nem igazolják a számok azt a stratégiát, amit célként tűztek ki maguk elé” – magyarázta Fodor Csaba.

Rossz időben a rossz oldalon?
Habár a Jobbik a jelenlegi támogatottságával még mindig a második legerősebb párt, érdemes egy kis kitekintést tenni az uniós politikai helyzetre – hívta fel a figyelmet a politikai elemző, aki rávilágított arra, hogy jelenleg az egész unióban észrevehető egy fordulat, amely átalakítja a klasszikus jobb- és baloldali pártokat. Úgy vélekedett: a klasszikus baloldali pártok helyét a baloldali sajtó veszi át, és megfigyelhető egy alapvetően jobbra, vagy szélsőséges irányokba történő eltolódás, ami a szélsőjobboldali pártok megerősödéséhez vezet.

Farkas Örs hozzátette, eljött az az idő, amire a Jobbik várt, hogy legyen egy olyan meghatározó, az egész uniót behálózó téma, ami által a jobboldali, vagy a radikálisan jobboldali párt könnyen határozhatná meg magát. Erre a Jobbik ezzel szemben próbál balra nyitni, együttműködne az LMP-vel, és Heller Ágnes neve is sokszor felmerül. Az elemző rávilágított, a párt elveszíti jobboldali szavazóit, miközben a baloldalról próbál szavazatokat szerezni, ez pedig a párt nagyarányú visszaesését jelenti.

Nem kedvez a véleményklíma az összefogásnak
A Nézőpont Intézet ügyvezetője elmondta, hogy a méréseik alapján az aktív szavazók körében tízből hatan nem szeretnék, hogy megbukjanak a kormánypártok.

„Másfelől, ha elképzeljük, hogy létrejöhetne egy együttműködés, az veszélybe sodorná a 2010 óta eddig elért sikereket. A választópolgárok átlátnak a szitán, már csak azért sem lehet működőképes egy ilyen konstelláció, mert a baloldal baloldali kormányt szeretne, míg a jobbikosok egy része idegenkedik a baloldaltól, habár próbálják elhitetni a baloldali szavazókkal, hogy ők már mások, azonban most már szinte minden nap óriási önellentmondásokba futunk bele, ami rendkívül kényelmetlen a párt számára” – ecsetelte Fodor Csaba.

Hogy az áprilisi választás után hogyan alakul a párt története, a politikai elemző szerint nem nehéz kitalálni.

„A Jobbik nincs most jó helyzetben, és Vona Gábor nem véletlenül mondja, hogy ha nem sikerül megszerezni az abszolút többséget, lemond, mert van egy olyan elvárás ami nem is feltétlenül politikai értékrend, hanem gazdasági értékrend mentén került meghatározásra. Ez nem más, mint egy megrendelés egy tulajdonostól, és ha ezt nem sikerül teljesíteni, a Jobbiknak el kell számolnia, és ez egy nehéz helyzetbe sodorja a pártot. Jelenleg nemhogy abba az irányba mutatnak a folyamatok, hogy el tudják ezt érni, hanem sokkal inkább távolodnak a kitűzött céloktól” – summázta Farkas Örs.

(hirado.hu)